SCHMIDT FERENC, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottságban a téma tárgyalása során felmerült kisebbségi véleménynek adok hangot: az anyag tárgyalásakor is ismertetésre került, hogy részünkre ez a jelentés egy kissé kettős jellegűnek tűnik. Nem kívánok ironizálni, de nekem egy régi téeszközgyűlés jut eszembe, amikor a téeszelnök elmondja, hogy kedves tagtársak, ilyen eredményt értünk el, de érhettünk volna el jobbat is.

Miért mondom ezt? Mert ha abból indulunk ki, hogy természeti adottságaival összefüggésben a magyar agrárgazdaságot nem is olyan régen még Európa éléstárának is mondották, tehát a magyar agrárgazdaság fontos nemzetgazdasági és társadalmi szerepet töltött be - igaz, az ágazat fénye mára már jelentősen halványult, azonban még ma is igen fontos szerepe van a gazdaságunkban -, az agráriumban bekövetkezett változások hatására egy-két területen jelentős negatív folyamatok következtek be, ha arra gondolunk, amikor belföldi ellátásunk érdekében behozatalra, vagyis importra szorulunk sertés-, marhahús-, tej- és zöldség-gyümölcs termékeket illetően.

Az ágazat társadalmi szerepének jelentőségét növeli az is, hogy az ország biztonságos és egészséges élelmiszerrel való ellátásán kívül munkát és megélhetést biztosít a nehéz helyzetbe került vidéki lakosság egy részének. A 2006-ban még foglalkoztatott 190 ezer fős létszám sajnos, 2006-ban további 3 ezer fővel csökkent, ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a foglalkoztatottak átlagkeresete is mintegy 65 százaléka csak a magyar nemzetgazdasági átlagnak. A támogatási rendszer továbbfejlesztésével indokoltnak látszik, hogy a jövedelmi viszonyokra alapuló és igénybe vehető hitelek és támogatások miatt a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbekké váltak.

Amikor erről az évről beszélünk, látni kell a foglalkoztatotti létszámon túl annak a 744 vállalkozásnak a tönkremenetelét is - tehát a vállalkozók száma is jelentősen csökken -, amelyek biztosan nem jó dolgukban hagyták abba a termelést. Ugyanakkor igaz az is, hogy a mezőgazdasági nettó árbevétel - ha szabad ezt a szót használnom - emelkedett ugyan, ezt részben indokolja a termelői árszínvonal növekedése, de az anyag is megemlíti, hogy mögötte bizony az állattenyésztés, a növénytermesztés jelentős volumenlemaradása húzódik meg. Ezt bizonyos mértékig a termelői árszínvonal növekedése kompenzálja ugyan, de a 744 tönkrement vállalkozás is jelzi, hogy nincs minden rendben.

A támogatási rendszer jobb kialakítása miatt szeretném jelezni, hogy az uniós támogatások is jelentős támogatást biztosítanak az erdősítésre, ezért célszerű lenne az erdősítést nagyobb arányban figyelembe venni, amivel a rossz mezőgazdasági területeket lehetne hasznosítani, és nem kellene támogatást arra felhasználni, hogy kivonjunk termőterületeket.

Ezért mi az agrárgazdaság helyzetét bemutató anyagot 7 tartózkodás mellett nem javasoljuk elfogadására.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu