SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban az agrár- és vidékfejlesztést érintő módosító javaslatokhoz szeretnék véleményt fűzni, megfogadva Kovács Zoltán képviselőnek azt a tanácsát, hogy foglalkozzunk a saját javaslatainkkal. Ezt teszem, mert félek, hogy az ideszánt pénzek átcsoportosítására vonatkozó javaslat elfogadása esetén azok a szervezetek, amelyek hivatottak felügyelni, végrehajtani, ellenőrizni, elszámolni a hazai és uniós források felhasználását, veszélybe kerülhetnek. Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy 131 milliárd forint vidékfejlesztési keret áll rendelkezésre 2008-ban, és 190 milliárd forint közvetlen európai uniós forrás kifizetésére kerül sor, amelyeket többek között a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalok és a földhivatalok hivatottak megfelelőképpen szervezni, kiszolgálni, és a rendelkezésükre álló apparátussal ezt megtenni.

(16.00)

A fejezetet érintő módosítások tanulmányozása során néhány aggályos dologra szeretném fölhívni a figyelmet. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal költségvetésében a 16 milliárd 830 millió forintból több mint 9,5 milliárd forint átcsoportosítására érkezett javaslat, amely veszélybe sodorja az ott dolgozó 4791 fő foglalkoztatását, valamint természetesen a szakigazgatási hivatalok előtt álló feladatok végrehajtását. Ezért azt gondolom, hogy átgondolásra érdemes ez a tétel.

Szeretnék belőle néhányat kiemelni, és nem nevesítve Demendi képviselőtársam már említett ebből konkrét dolgokat, de természetesen az a probléma, hogy elsősorban nem az ágazathoz kötődő feladatok megoldására kívánja fordítani, márpedig az ágazatnak erre a pénzre, úgy gondolom, szüksége van.

Visszacsatolnék egy pillanatra az előzőhöz: a szakigazgatási hivatalokban dolgozik többek között több mint 600 falugazdász, és azt gondolom, hogy az itt lévő szakemberek alá tudják támasztani, hogy nélkülük a mezőgazdaságot, a vidéket érintő ügyek rendezése nehézkessé válhat, tehát az ő foglalkoztatásuk is veszélybe kerülhet, és azt gondolom, hogy ez nem célunk egyikünknek sem.

A másik: a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalok ügyéhez szeretnék annyit hozzátenni, hogy itt már a módosító javaslatok egy picikét szerényebbek, hiszen itt 1142 fő dolgozik. A 10,6 milliárdból 1 milliárd forintra érkezett átcsoportosítási javaslat, de azt hiszem, mivel a hivatalok egy részét ismerem, főleg a vidéki hivatalokat: olyan körülmények között dolgoznak, bérelt, lelakott épületekben, építményekben, amelyek katasztrofális helyzetben vannak, ez az 1 milliárd forint a sorsukat pecsételné meg. Ez az egyik.

A másik pedig: mindhárom ágazatra tudom mondani, hogy a költségvetésüket megvizsgáltuk, egyikben sem szerepelhet sajnos, beruházásra fordítható forrás.

A földhivatalokról annyit szeretnék elmondani, hogy bár egy tétel foglalkozik azzal a külön kerettel, miszerint az osztatlan közös tulajdonban lévő földterületek kimérésére 200 millió el van különítve még ezen túl, de azt hiszem, hogy a földhivatalokra e tekintetben nagy munka vár, és azt gondolom, hogy a földhivataloktól elvenni pénzt, forrást a dologi kiadásaikból felelőtlenség lenne.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a frakciónk azon álláspontját, hogy az agrár- és vidékfejlesztési hivatalok fennmaradásának létkérdése az, hogy ne vegyünk el tőlük pénzt. Hiszen megismétlem: a mezőgazdasági és vidékfejlesztési források, támogatások, beruházások, vidékfejlesztési programok, uniós pénzforrások, legyen az közvetlen területalapú vagy piaci alapú és legyen az pályázati alapú pénzelosztás, ezeknek a szabályos elszámolhatóságát, nyomonkövethetőségét figyelemmel kísérni ezen hivatalok feladata, és akkor tudnak eleget tenni ennek, ha a költségvetésüket meghagyjuk.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu