VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy tisztelője vagyok Wiener képviselő úrnak, de néha ő is csak ember, és téved. Nem akarok most arról vitába keveredni képviselő úrral, hogy mikor volt nagy a jólét, akkor, amikor azt mondták, hogy nagy a jólét, vagy esetleg máskor. Szerintem ezt bízzuk az emberekre, ők nagyon világosan és egyértelműen el tudják dönteni, hogy mikor növekedett, mondjuk, a szociális támogatás, mikor emelkedtek a bérek a gazdaság teljesítményével együtt, és mikor csökkentek ezek. Ha képviselő úr ismeri az adatokat, nagyon világosan láthatja, hogy ebben a félévben több mint 6 százalékkal csökkentek a reálbérek Magyarországon. Egy átlagkereső ennyivel kevesebbet visz reálértékben haza. Utoljára ilyen a Bokros-csomag idején volt, képviselő úr, amikor szintén egy MSZP-SZDSZ-koalíció történt. (Dr. Wiener György: Ez a legmagasabb reálbérszint a rendszerváltás óta!)

Képviselő úr, azt gondolom, hogy azzal talán egyetért, hogy az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése kifejezi egy gazdaság állapotát. 2002-ben mi úgy adtuk át a kormányrudat önöknek, hogy önök is azt mondták, Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter, hogy 2007-ben együtt vezethetjük be Szlovéniával az eurót. Ma tudja, hol tartunk? Időpontot sem tudnak mondani. Ez a szomorú, hogy az elmúlt öt évben Magyarország legalább 6-7 évet veszített el a gazdasági növekedésből, az életszínvonal-növelésből, a társadalmi jólét növeléséből. Ezt pusztán azzal nem lehet magyarázni, hogy mi történt egyébként 2002 előtt.

Képviselő úr, kormányozni kellene. Önök ma annyit foglalkoztak a Fidesz módosító indítványaival, hogy ha ennyit foglalkoztak volna a beterjesztett 2008-as költségvetéssel, egy sokkal jobb, egy sokkal megalapozottabb anyag született volna.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu