VÉGH TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gulyás képviselő úrnak mondom, hogy jobban áll valóban, ha ön a kultúráról beszél, mint ha egyéb beruházásokról, mert mélységesen téved, amikor a Pest megyei óvodaberuházások helyzetét elemezte. Valóban volt egy pályázat, amit annak idején, az év elején vagy az év közepén befagyasztottak, de a pályázat elbírálásra került, az alkomponensekkel együtt mintegy egymilliárd forintot lehet költeni Pest megyében óvodaberuházásra. Hogy sok vagy kevés, azt nem tudom, nyilván kevés, de biztosan több, mint amennyit ön mondott az előbb.

Még egy gondolatot hadd engedjek meg magamnak! Azt a gondolatot, hogy ha egy fideszes önkormányzat zár be egy iskolát vagy egy művelődési intézményt, az kényszerhelyzet, ha a kormány nem ad pénzt valamire, az pedig nem kényszerhelyzet. Ne csináljunk már kétfajta mércét! Ha van kényszerhelyzet a megyénél, van kényszerhelyzet egyébként az önkormányzatoknál, akkor legyen ez a kormánynál is.

Horváth képviselőtársam jelezte, hogy ez a 13,8 százalék sok a saját vagy a sajátos bevételek növelésére. Tessék átjönni a mi fideszeseinktől tanulni! Gyálon többszörösére emelték a bevételi előirányzatot ezen a soron, igaz, többszörösére, az előirányzathoz képest menet közben hétszeresére a felújítási előirányzatot 2007-ben, mindeközben bezártunk egy iskolát. Tehát ha azt mondom, hogy nyugodtan tanuljanak egymástól, akkor nem mondok semmiféle szemtelenséget, csak azt mondom, hogy tessenek egy picikét jobban figyelni egymásra.

Sajnálom, hogy már Gyenesei képviselő úr nincsen itt. Nem tudnám támogatni azt a megoldást, csak ha pénzügyminiszter lennék, hogy a normatívák uralma felé mozduljunk el, maradnék a tervezésnél és a pályáztatásnál. Ha pénzügyminiszter lennék, el tudnám fogadni, hogy a normatívákat emeljük, mindenkinél legyen csak normatíva, tessenek megadni az intézmények számlaszámát, a kormány egyből oda utal, és az önkormányzatokat be lehetne akkor zárni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu