DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Eszem ágában nem volt hozzászólni, de úgy gondolom, hogy a meder adott, mert kiásták ezzel a vitával. Tehát nagyon röviden: Mikola úr megkérdezte Gusztos Pétert, hogy milyen diploma birtokában nyilatkozik. Gondolom, Mikola képviselő úr nem vonja kétségbe, hogy van annyi felkészültségem, hogy néhány mondatot mondjak ebben a történetben.
Egyrészt lehet, hogy helyes, de számomra nagyon visszás, visszatetsző, amikor sorozatban - ne vegyék személyes megtámadásnak - orvosok védik meg a hálapénz intézményét, tudniillik a hálapénz valóban ebben a mai magyar társadalomban egy bevett gyakorlat, de kiszolgáltatott emberek bevett gyakorlata. Nincs módom ezt részletezni, de ne tessék a benzinkutassal összehasonlítani azt a kiszolgáltatott beteget, aki ezer okból - idő hiányában hadd ne részletezzem - kénytelen hálapénzt adni, mert úgy ítéli meg, hogy az ő ellátásához, az egészségének a visszanyeréséhez ez szükséges.
(12.20)
Én sokkal bölcsebbnek tartanám, ha legalább orvosok nem érvelnének ennek a rendszernek a fenntartása mellett, még akkor sem, ha arcpirítóan alacsonyak az orvosi jövedelmek; nyilván valahol be vannak ezek a pluszösszegek kalkulálva.
Csáky képviselő úrnak mondanám: nem azonosítom természetesen, és most jogilag nem akarom definiálni még Gusztos Péter felszólítására sem a hálapénzt; bármely bűncselekményből elkövetett anyagi előny után személyi jövedelemadót kell fizetni, tehát önmagában ez az érv nem alkalmas arra. Ami lényeges - és ezt szeretném aláhúzni -: erkölcstelennek gondoljuk a hálapénzt, kiszolgáltatottság szüli a hálapénz intézményét, és nem utolsósorban az egészségügyi ellátásból hiányzik az az összeg, ami különböző okok folytán törvényesen magára az ellátásra fordítható lenne ahelyett, hogy fehér köpenyek zsebében húzódjon meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés