DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm az időt is. Kupper képviselőtársam hozzászólását hallgatva, megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy egy nagyon ellentmondásos helyzetben vagyunk itt valamennyien, hiszen egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, ami mindenkit érdekel, mert mindenkit érint, de csak egy nagyon szűk kör tudja azt, hogy miről is van szó valójában.

Ebben a ciklusban, meg merem kockáztatni, hogy ennek a vitáját és előkészítését kíséri, kísérte a legnagyobb várakozás mind ez ideig, és talán a legnagyobb ellentétek is ennek a vitája és előkészítése kapcsán fogalmazódtak meg. Az a sajátos helyzet állt elő, hogy a részletes vita a módosító indítványok súlya miatt talán sokkal fontosabb lesz, mint a mostani általános vita. Sajnálatos, hogy a szakmai vita képében tulajdonképpen nem egy felszólalás esetében politikai birkózás folyik. A hétköznapok egyszerű emberének, akire a vitában annyian hivatkoznak, lassan fogalma sincs arról, hogy mi is történik körülötte, érte vagy ellene történik-e mindaz, amiről mi itt vitatkozunk. Az idő előrehaladtával egyre kevesebbet ért meg belőle. Többek között az is zavarja például, hogy a két kormánypárt eltérő véleménye között az ellenzék például nem tesz különbséget, vagy nem hoz egy harmadik javaslatot, ami megfontolásra a parlament elé kerülhetne. Mindkettőt egyformán utasítják el.

Ilyen helyzetben a tiltakozó megmozdulások szakmai megalapozottsága meggyőződésem szerint mindenképpen aggályos.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu