DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttünk fekszik az egészségbiztosítási rendszerről megalkotott, a koalíciós pártok szakértői által hosszas tárgyalások során kialakított, minden érintett szakmai és társadalmi szervezettel egyeztetett, összkormányzati munka keretében elkészített törvényjavaslat. Magáról a koncepcióról sokat és sokszor beszéltünk már, engedjék meg tehát nekem, hogy ismertessem a koncepció alapján elkészített és benyújtott törvényjavaslatot.

Az egészségbiztosítási reform lényege, hogy az egészségbiztosítás működtetését a társadalombiztosítás keretei között új, egymással versengő szereplőkre, azaz az egészségbiztosítási pénztárakra bízza. A szereplők új szemléletet hoznak, a köztük lévő szabályozott verseny pedig folyamatosan javuló minőséget és hatékonyságot eredményez.

A verseny két szinten fog megvalósulni: egyrészt a pénztárak versenyeznek a biztosítottakért, ennek eszközeként pedig versenyre kényszerítik az egészségügyi szolgáltatókat. Ennek a versenynek végre a betegek, a biztosítottak lesznek a nyertesei. Azt várjuk tehát, hogy a betegek elégedettségéért fog folyni a verseny, jobb szolgáltatásokat fognak kínálni a létrejövő pénztárak a betegeknek, azaz végre valóban a beteg kerül az egészségügyi ellátórendszer középpontjába.

Az új biztosítási rendszerrel a jelenleginél hatékonyabban működő, a választás és a verseny előnyeit biztosító stabil, kiegyensúlyozott, fenntartható rendszer jön létre. A finanszírozási rendszer átalakításában erősödnek a biztosítotti jogok, valódi szolidaritásra épülő rendszert hozunk létre, ahol világos mindenki számára, hogy a saját vagy az állam által teljesített befizetés alapján hol, milyen ellátásra, milyen feltételekkel jogosult. A két legfontosabb alapelv, amire az új rendszer épül, az a szabadság és a szolidaritás, azaz a verseny és az igazságosabb hozzáférés az ellátásokhoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miért is van szükség ezekre a változásokra? Azért, mert a jelenlegi ellátórendszer minősége nem megfelelő, az ellátás szakmai színvonalában indokolatlanul nagyok az eltérések. Azért, mert az egészségügyi rendszerünk igazságtalan, nem nyújt egyforma hozzáférési lehetőséget mindenkinek, azaz nem tud érvényesülni a szolidaritás. Azért, mert a jelenlegi rendszerünk nem hatékony, egyszerre szegény és pazarló, a forrásait nem ésszerűen használja fel, a helyi és országos politikai függés, a valódi érdekeltség hiánya nem ösztönöz racionális működésre.

Szükséges a változás, mert a jelenlegi rendszer fenntartja a beteg kiszolgáltatottságát, a beteg nem tudja ma, nem tudta tegnap, hogy mi jár neki a rendszerben, nem kap megfelelő tájékoztatást, és sok esetben nem tekintik ők egyenrangú partnernek. Azért - és el kell mondanunk -, mert a jelenlegi rendszerünk meghatározó eleme a hálapénz, a korrupciónak ez a formája gyakran befolyásolja a szakmai döntéseket, rontja az ellátórendszer működésének a hatékonyságát, megalázó helyzetbe hozza mind a beteget, mind az orvost. Azért, mert a jelenlegi egészségügyi rendszer nem biztosít méltó körülményeket sem a gyógyuláshoz, sem a gyógyításhoz. A kórházi komfort - gondolok itt az étkezésre, a tisztaságra, az elhelyezésre - szintje gyakran rendkívül alacsony. Kell a változás, mert a jelenlegi rendszer nem nyújt méltányos és teljesítményarányos jövedelmet az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, az egyes szakmák között indokolatlanul nagyok a jövedelemkülönbségek, a keresetekben nem tükröződik sem a munka minősége, sem a betegek elégedettsége.

Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás átalakításával, fenntartásával, de újrastrukturálásával alapvető céljaink, hogy az ellátórendszer folyamatosan javuló minőséget nyújtson, hogy igazságosabb legyen a rendszer, hogy fenntartható legyen a rendszer. Célunk, hogy a változások eredményeként érezhető mértékben javuljon az orvosi gyógyító munka minősége, szakmai és költséghatékonysága, javuljon a betegek komfortérzete, csökkenjen a betegek kiszolgáltatottsága, és ennek következtében a rendszer átalakításával szűnjön meg a hálapénz. Célja a rendszer átalakításának, hogy az egészségügy a betegért működjön, és ne fordítva. Mindez csak a társadalombiztosítás reformjával érhető el.

Nézzük, hogy mi is az a társadalombiztosítás, amiről oly sokat beszéltünk az elmúlt időben. A társadalombiztosítás lényege, hogy kötelező benne a részvétel, a befizetés nem kockázatarányos, azaz nem azt nézik, hogy ki hány éves, milyen betegségben szenved, hanem csakis és kizárólag jövedelemarányos. Az egészségügyi ellátások igénybevétele viszont nem áll összefüggésben azzal, hogy mennyit fizetünk, mekkora volt a befizetésünk, azaz akik többet fizetnek, azoknak nem jár jobb vagy több ellátás a közösből, mindenkinek annyi ellátás jár a közösből, amennyit egészségi állapota, szükséglete indokol. Ez a társadalombiztosítás definíciója.

Hiába sulykolják az ellenzéki pártok, nem tartozik a társadalombiztosítás meghatározásához, hogy a jövedelemarányosan befizetett, központilag beszedett járulékokat, szükségletarányos kifizetéseket milyen szervezetekre bízzuk. Ilyen közreműködő szervezet, biztosító vagy pénztár lehet állami vagy magán-, vagy akár éppen vegyes tulajdonú, mint az általunk tervezett rendszerben, és lehet ilyen szereplőből egy vagy több, mint az általunk tervezett rendszerben.

Ha az előbb felsorolt ismérvek, azaz a jövedelemarányos járulékfizetés, a szükségletalapú részvétel és a kötelező részvétel jellemzik a rendszert, akkor az mind, egytől egyig társadalombiztosítás; ahogy az sem érinti a fogalmat, hogy az egészségügy finanszírozásában közreműködő szervezeteknek, ha munkájukat jól végzik, és az emberek elégedettek velük, akkor lehet-e nyereségük. Azt gondolom, hogy ez alapján is jól látható és világos, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat által megfogalmazott új egészségbiztosítási rendszer társadalombiztosítás, amely nemzeti kockázatközösségre épül; éppen úgy, mint Európa valamennyi országában - a számtalan különbözőség ellenére - társadalombiztosítási rendszer működik.

(8.10)

Mi európai rendszert kívánunk alkotni. A magyar egészségbiztosításban elképzelhetetlen az, hogy ha valaki elég gazdag, akkor kimaradhasson a rendszerből, és ne fizessen járulékot; elképzelhetetlen most, és elképzelhetetlen a jövőben is. Elképzelhetetlen, hogy bizonyos szakmák önálló egészségbiztosítót alapíthassanak maguknak, és miután magasabb vagy más az átlagjövedelmük, ezért alacsonyabb vagy akár magasabb járulékot fizessenek, mint a többiek. Abszurd felvetés lenne, amit pont az igazságosság, pont a szolidaritás, a bismarcki örökség megkérdőjelezésének tekintenénk; annak ellenére egyébként, hogy van olyan ország, ahol ilyen rendszer működik. Pont Németországban, a bismarcki rendszer bölcsőjében ilyen az egészségbiztosítás rendszere, de ez nálunk, Magyarországon sosem merült fel.

Ami az európai országok eltérő rendszereit, tendenciáit illeti, fontos felhívni a figyelmet egy új tendenciára. Érdemes és célszerű szűkebb környezetünket, a hasonló történelmű, hasonló adottságú országokat vizsgálni. A visegrádi országok mind abba az irányba haladnak, amerre mi is elindultunk ezzel a törvényjavaslattal. Szlovákia indult el először az úton, bár a most regnáló kormány hangosan ígérte a rendszer visszaállítását, a lakosság és az orvosok tiltakozása miatt érdemi visszalépés nem történt. Csehországban, bár már korábban is több biztosító működött az egészségügyben, a most induló újabb reform versenyeztetni akarja ezeket a biztosítókat, és magánszereplők színre lépésének is teret enged. A lengyel választáson győztes párt programjában szintén a versengő biztosítókon alapuló rendszer bevezetése szerepel, amiben szerepet kaphatnak a magánbefektetők is.

Teljesen egyértelmű a kép, a kelet-európai volt szocialista országok a szocialista rendszer örökségét az egészségügyben nagyon hasonló megoldásokkal próbálják gyógyítani, azaz végleg maguk mögött hagyni. Mindezt látva és tapasztalva számomra igen nehezen érthető, hogy egyesek miért védik olyan hevesen az '50-es években államosított, a szocializmus örökségét magán hordozó egészségügyi rendszert, amit a térségünkben sem akar már senki megőrizni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A következőkben rátérnék az összkormányzati munka keretében elkészített törvény részleteinek ismertetésére. A létrejövő egészségbiztosítási pénztárak olyan zártkörűen működő részvénytársaságok, amelyeknek alapítója és tulajdonosa a magyar állam, és amelyben a magánbefektetők 49 százalékos tulajdoni részt szerezhetnek. Ez az állami többség a biztosítási rendszer működése alatt mindvégig fennmarad. A pénztárak terveink szerint 2008. január 15-ig jönnek létre, kezdetben százszázalékos állami tulajdonban. Terveink szerint tehát az ország 18 megyéjében, valamint a központi régió négy területének megfelelően 22 egészségbiztosítási pénztár jön létre, 20-20 millió forint alaptőkével, amelyek kisebbségi tulajdonjogáért, azaz 9,8 millió forint névértékű részvénycsomagjáért 2008 februárjától nyilvános nemzetközi licitet hirdetünk. Terveink szerint a licit legfeljebb háromkörös lesz, és ez alapján a legjobb ajánlatot tevő befektető szerezheti meg a liciten kialakult vételár ellenében az adott pénztár tulajdonjogának, azaz részvényeinek 49 százalékát, feltéve, hogy teljesíti a törvényben meghatározott feltételeket.

A licit lezárását egy toborzási szakasz követi 2008. július 31-ig, amelynek során a pénztárak teljesen szabadon toborozhatnak tagokat az ország bármely részéből. Azaz egy olyan rendszer alakul ki, ahol érvényesül a területi lefedettség, de fennmarad az országos szabad választás előnye. A folyamat végén csakis és kizárólag olyan pénztár kaphat működési engedélyt, amelynek tagsága részint a toborzásból, részint pedig a liciten megszerzett, pénztárhoz rendelt terület lakosságszámából adódóan eléri az 500 ezer főt, a taglétszám azonban nem haladhatja meg a 2 millió főt. Azt várjuk, hogy a folyamat eredményeként Magyarországon 2009. január 1-jétől 7-10 egészségbiztosítási pénztár kezdi meg működését, mindegyik az Egészségbiztosítási Felügyelet által kiadott működési engedély birtokában.

2008-ban tehát egy átmeneti év áll fönn, amikor még működik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, és zajlik a licit, a toborzás, illetve a pénztárak megalakulásának folyamata, a tényleges működés megkezdésének éve lesz 2009. A pénztárak szervezésében, szervezetében három testület játszik fontos szerepet. A pénztár legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amelyben a tulajdonosok a tulajdonuk arányában vesznek részt, és bizonyos stratégiai kérdésekről együtt döntenek. A közgyűlésben tehát az államnak van 51 százalékos többsége a 49 százalékos magántulajdonnal szemben. Az igazgatóság feladata a pénztárak operatív vezetése. Fontosnak tartjuk, hogy a jelenleginél hatékonyabb, jobban működő, valódi versenyt hozó, igazságosabb rendszer alakuljon ki.

Az igazgatóságban, illetve magában a pénztárban a magánbefektetőtől várjuk ennek az újfajta szemléletmódnak a megjelenését, éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy az igazgatóságban az állami gondolkodásmódtól eltérő, az üzleti világban sikeres szemlélet és vállalatirányítási módszertan jelenjen meg. Éppen ezért az igazgatóságba mindkét tulajdonos 3-3 főt delegálhat, az igazgatóság elnökét a kisebbségi tulajdonos adja. Mint bármely más gazdasági társaságnál, itt is működik felügyelőbizottság, amelynek feladata a pénztár működésének ellenőrzése. A felügyelőbizottságban az állami tulajdonos lesz többségben. A felügyelőbizottság öttagú, ebből három tagot a magyar állam, egyet a kisebbségi tulajdonos, az elnököt pedig az Állami Számvevőszék delegálja. A törvényjavaslat meghatározza a pénztárak működésének egyéb szervezeti kereteit, így például a vezető állású személyek körét és a feléjük támasztott elvárásokat, így például a cégvezetővel, a vezető jogtanácsossal, a számviteli rendért felelős személlyel, a belső ellenőrrel és a vezető orvossal szembeni követelményeket. Az egészségbiztosítási pénztárak működésére szigorú biztonsági, befektetési és számviteli szabályok vonatkoznak.

Kiemelkedő jelentőségűnek tartjuk azt, hogy a létrejövő rendszer valóban ügyfélközpontú legyen, valóban a betegért működjön az egészségügyi rendszer, éppen ezért a biztosítottak naprakész tájékoztatása, valamint az autorizációk zökkenőmentes végrehajtása érdekében a javaslat előírja a pénztárak számára ügyfélszolgálatok működtetésének kötelezettségét, a nyilvánosság érdekében pedig meghatározza a törvényjavaslat, hogy a pénztárak honlapjukon mely információkat kötelesek közzétenni, milyen információkat kötelesek a biztosítottaknak kérésre átadni. Fontos ismételten kiemelni, hogy a pénztárak országos hatáskörrel működnek. Azaz minden egyes pénztártag, hozzájuk bejelentkezett pénztártag ellátásáról gondoskodniuk kell, teljesen függetlenül a pénztártag, az őket választó ember lakhelyétől.

(8.20)

Ez azért lényeges, mert a pénztárak kötelesek szerződni minden egyes magyar állampolgárral, magyar biztosítottal, aki hozzájuk fordul, azaz a kockázatszelekció, a biztosítottak közötti válogatás mindenféle formája tiltott számukra. A biztosítottak érdekében lehetővé teszi a törvényjavaslat, hogy évente két alkalommal történjék pénztárváltás. Ennek köszönhetően valódi verseny tud kialakulni a pénztárak között, hiszen a pénztártagok a lábukkal tudnak szavazni, ki tudják fejezni választásukkal elégedetlenségüket vagy akár elégedettségüket. A törvény lehetővé teszi azt is, hogy lakhelyváltoztatás esetén indokolt esetben az átlépési időszakon kívül is lehessen pénztárat választani.

Az egészségbiztosítási pénztárak feladata lesz az egészségbiztosítási szolgáltatások nyújtása, azaz a pénztártagok által igénybe vehető különböző ellátások - legyen az kórházi ellátás, szakellátás, háziorvosi ellátás vagy akár művesekezelés -, szolgáltatások szervezése és ezek finanszírozásában való részvétel. A pénztárak felhatalmazást kapnak arra, hogy betegutakat szervezzenek, azaz orvosszakmai és gazdaságossági alapon betegeket irányítsanak, betegutat határozzanak meg, és ösztönözzenek ezek betartására a törvény keretein belül. A pénztárak alapvető szolgáltatásszervező funkciója a betegellátás ésszerű megszervezését eredményezi, nő az ügyfélszolgálati kultúra, ezáltal csökken és csökkenni fog a beteg kiszolgáltatottsága, a beteg tehát nem a rendszer objektumaként fog megjelenni, hanem valódi ügyfélként, valódi jogokkal és valódi elvárásokkal.

A pénztárak ezen feladatokon túl kizárólag biztosítási ügynöki vagy többesügynöki tevékenységet végezhetnek, kizárólag a javaslatban meghatározott biztosítási ágak tekintetében.

Fontos alapelvünk a szolidaritás és a szolidaritás megerősítése a jelenlegihez képest. Éppen ezért az új egészségbiztosítási rendszerben az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása fejkvótaalapú forrásleosztás alapján történik. Valamennyi biztosított, tehát aki pénztárat választ, nem az őáltala befizetett járulékot, hanem a reá jutó fejkvótát viszi tovább a rendszerben. A fejkvóta fedezetét a járulékbevételek és a jogosultak utáni állami befizetések biztosítják. A fejkvóta az egészségügyi igénybevételi adatokra épül. A különböző korú és nemű biztosítottak esetében a fejkvóta különböző értékű, amely statisztikailag elismeri az adott korú és nemű személy ellátási költségigényét. Általánosságban elmondható, hogy egy idős ember fejkvótája lényegesen magasabb, mint egy fiatalé.

E két tényezőn kívül, azaz a koron és a nemen kívül nagyon sok más tényezőt is figyelembe kell venni a fejkvóta meghatározásakor. Ismert, hogy az ország különböző részein eltérő összegeket fordítunk egy-egy ugyanolyan korú, nemű beteg ellátására. Célunk, hogy a rendszerben ezt a fennálló igazságtalanságot megszüntessük, hogy az egészségügyi ellátórendszerünkben fennálló területi különbségeket mérsékeljük. Ennek egyik útja a fejlesztések állami kézben tartása, azaz a célzott fejlesztéspolitika, másik eszköze pedig a fejkvóta.

Az örökölt szerkezeti és igénybevételi igazságtalanságokat többéves ütemezett átmenettel lehet felszámolni, ennek során a fejkvótáknál a területi kiegyenlítést meg kell oldani. Olyan rendszer jön tehát létre, amikor a fejkvótánál az egyéb faktorok, így például a halálozási adatok, megbetegedési adatok, szocioökonómiai adatok vagy akár közegészségügyi adatok figyelembevételével valódi allokációs hatékonyságot lehet javítani a rendszerben.

Nagyon fontos tudni, hogy a fejkvótaként érkező pénz nem válik a pénztárak tulajdonává. A törvény nagyon világosan fogalmaz: a fejkvótabevételükből a pénztárak működésre maximum 3,5 százalékot fordíthatnak, és három év múlva vehetnek ki legkorábban nyereséget, ez pedig maximum az éves fejkvótabevételük 2 százaléka, azaz a bevételeket nagyon nagy részben a betegek ellátására, egy kisebb részben működésre, illetve nyereségre fordíthatják, amennyiben jelentkezik nyereség.

Az új rendszerben a szolidaritást biztosítja, hogy fenntartjuk a kötelező biztosítás elvét, így senki sem marad ellátás nélkül. A pénztárak nem szelektálhatnak, nem válogathatnak a betegek között. Aki nem választ magának pénztárat, az a lakóhelye szerint területileg illetékes pénztár tagjává válik. Az Egészségbiztosítási Felügyelet szigorúan ellenőrzi, hogy mindenki megkapja-e a szükséges ellátást.

Az új rendszerre való áttérésben ugyanannyi lesz a járulék, a fizetendő járulék, mint most, azaz a jövőben is mindenki jövedelemarányos járulékot fizet, a szolgáltatásokat pedig szükségletarányosan veszi igénybe. Ezzel az új egészségbiztosítási rendszer nemhogy fenntartja, de megerősíti a nemzeti kockázatközösséget. Társadalombiztosításunk marad az új rendszerben, ahol a versenytől azt várjuk, hogy a betegeknek jobb minőségű ellátást hozzon. A mentés, az anya-, gyermek- és ifjúságvédelem, az anyatejellátás, a védőnői és az iskola-egészségügyi ellátás finanszírozása úgynevezett feladatfinanszírozással történik. Az erre fordítható összeget a mindenkori éves költségvetés tartalmazza.

A nagy értékű és egyéb speciális ellátások, például transzplantációk, valamint az előzetesen engedélyezett külföldi gyógykezelések finanszírozását az országos kockázatközösségi alap biztosítja, amit az E-alapot kezelő szerv képez és kezel elkülönítve.

A javaslat az egészségügyi szolgáltatókkal kötött háromtípusú finanszírozási szerződést ismer: a finanszírozási szerződést, a preferáló szerződést, illetve az eseti finanszírozási szerződést. A javaslat szerződéskötési kötelezettséget ír elő a törvényben előírt kapacitások lekötésének biztosítására, azaz biztosítja az önkormányzatok ellátási kötelezettségének teljesülését. A javaslat előírja azt is, hogy a háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi ellátás tekintetében a szerződéskötési kötelezettség a szolgáltató székhelyétől függetlenül minden olyan szolgáltató tekintetében fennáll, amelyeket a pénztárak pénztártagjai választottak. A szabad háziorvos- és házi gyermekorvos-választást tehát biztosítja a szabályozás. A pénztárak egyebekben bármely, az ÁNTSZ által kiadott működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval, kórházzal, szakrendelővel, magánorvossal köthetnek finanszírozási szerződést, szektorsemlegessé válik a finanszírozás.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2009. január 1-jétől központi hivatalként működő, E-alapot, Egészségbiztosítási Alapot kezelő szervvé alakul. A kezelőszerv feladatai körében monitorozza az egészségbiztosítás kiadásainak és bevételeinek alakulását, kezeli az országos kockázatközösségi alapot, működteti az egyéni jogosultság-nyilvántartási rendszert, a fejkvóta-algoritmus alapján havonta megállapítja pénztáranként a pénztártagok után járó fejkvótát, a pénztártagok által jóváhagyott jelentés alapján pedig utalja a finanszírozási összeget a szolgáltatók felé. A fentieken túl ellátja a nemzetközi összekötő szervi és pénzügyi elszámolói feladatokat, valamint végzi hatósági feladatait, azaz taj-számot ad ki, vezeti az országos egységes taj-nyilvántartást, dönt a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról.

Az egészségbiztosítás átalakuló rendszerében két új szerv kap fontos szerepet, ezek a díjtételbizottság és a fejkvótabizottság. Mindkét bizottság az egészségügyi miniszter javaslattevő és véleményező testülete. A díjtételbizottság tesz javaslatot az egészségbiztosítási csomag tartalmának a megváltozására, az egészségügyi szolgáltatások díjtételeire, a teljesítményelszámolási besoroló rendszerre, az egyes egészségügyi technológiák társadalombiztosítási támogatásba történő befogására, valamint a finanszírozási eljárásrendekre.

(8.30)

A kezelőszervnek a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadására irányuló közigazgatási hatósági eljárásában a díjtételbizottság részt vesz az egyes indikációs csoportok meghatározásában. Az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben a díjtételbizottság szakmai javaslata szerinti tartalommal rendeletben adhatja ki a teljesítményelszámolási besoroló rendet, a finanszírozási eljárásrendet, az egészségügyi szolgáltatások díjtételeit, az egészségügyi technológiák befogadásának a rendjét. A csomag szűkítésére tehát nem kerülhet sor, hiszen a csomag szűkítése, annak a megmondása, hogy mi nem jár a biztosítottaknak, a jövőben is az Országgyűlés feladata.

A díjtételbizottság tagjainak többsége a kormány által delegált személy, amire azért van szükség, hogy az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek érdeke megfelelő szinten legyen garantálva, azaz kapjanak szerepet a működésben a pénztárak, de csak megfelelő szinten. Tekintettel arra, hogy a díjtételbizottság feladatköre egészségpolitikai döntésekhez kapcsolódik, ezért az egészségügyi miniszter által delegált tag lesz a bizottság elnöke. Tanácskozási joggal részt vesz a bizottság ülésein az Egészségbiztosítási Felügyelet által delegált személy.

A törvényjavaslat a díjtételbizottság munkájához a szakmai érdek-képviseleti szervezetek számára ajánlások megfogalmazását teszi lehetővé, hiszen a döntések többsége szakmai alapon fog nyugodni. A díjtételbizottság munkáját három albizottság segíti, egy orvosszakmai, egy gyógyszerészeti és egy költségvetési. A díjtételbizottságnak az egészségügyi szolgáltatások díjtételeit, az egészségügyi indikációs csoportokat, az egészségügyi technológiák társadalombiztosítási támogatásba történő befogadását érintő döntéseit tagjainak négyötödös többségével hozza.

A fejkvótabizottság a fejkvóta tekintetében javaslattevő szerv. Részt vesz az egészségbiztosítás ellátásai keretében nyújtott szolgáltatások fedezetéül szolgáló fejkvóta meghatározásában. Feladata a szélesebb társadalmi konszenzuson nyugvó, a mindenkori alapelveknek megfelelő formula kidolgozása a járulékbevételek és az állami hozzájárulások figyelembevételével. A fejkvótabizottság szintjén jelenik meg tehát az ellátórendszerben lévő különbségek fejkvóta által történő kiegyenlítésének a szükségessége is. A fejkvótabizottság tagjainak összetétele megegyezik a díjtételbizottság tagjainak összetételével. Az egészségügyi miniszter által delegált tag lesz egyben a fejkvótabizottság elnöke.

A törvény biztosítja a szakmai érdek-képviseleti szervezetek számára, hogy a fejkvótabizottság munkájához ajánlásokat fogalmazzanak meg, mert a fejkvóta meghatározása az új rendszer finanszírozásának az alapját jelenti, és fontos, hogy összetett, konszenzuson alapuló szakmai szempontok figyelembevételével kell kialakítani.

A kötelező egészségbiztosítás keretében főszabályként a pénztártag egészségügyi szolgáltatást a pénztárával finanszírozási vagy preferáló szerződéses jogviszonyban álló egészségügyi szolgáltatónál vehet igénybe. A főszabálytól eltérően sürgősségi ellátást a pénztártag bárhol az országban, bármely egészségügyi szolgáltatónál igénybe vehet. Ilyenkor előfordulhat, hogy olyan szolgáltatónál látják el a pénztártagot, amelynek a pénztártag pénztárával nincs finanszírozásra irányuló szerződése. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató az ellátást követő 24 órán belül köteles jelenteni az ellátott pénztártag pénztárának az ellátást.

A javaslat alapján lehetőség van arra is, hogy a pénztártag, a biztosított olyan egészségügyi szolgáltatónál vegyen igénybe nem sürgősségi ellátást, amellyel nincs a pénztárának szerződése. Ebben az esetben a pénztártag kezelőorvosának a pénztár előzetes hozzájárulását kell kérnie. Ha a pénztár ad ilyen hozzájárulást, akkor ezt a pénztár általános szerződési feltételei között kell megjeleníteni, azaz a pénztár kifizeti az ellátást.

Abban az esetben, ha a pénztár bármely biztosított számára nem biztosítja annak a lehetőségét, hogy a pénztártag a lakóhelye alapján az elérési szabályoknak megfelelő pénztárral szerződött szolgáltatónál vehesse igénybe az egészségügyi ellátást, azaz nem teljesíti az elérési szabályokat, akkor a pénztártag ellátást bárhol, bármely szolgáltatónál igénybe vehet a pénztár költségére. Ez egyébként egy újabb garanciális elem a pénztártagok számára. Az ellátás finanszírozása a szolgáltató felé ilyenkor úgynevezett eseti finanszírozással történik, ami a törvény erejénél fogva jön létre azzal, hogy a szolgáltató vállalja, hogy nem teljesítette a pénztártag ellátásának a feltételeit.

A pénztártag gyógyszert, gyógyászati segédeszközt árhoz nyújtott támogatással bármely, a kezelőszervvel elszámolási szerződést kötő gyógyszertárnál, forgalmazónál kiválthat. Tekintettel arra, hogy a patikákkal a kezelőszerv köt szerződést, biztosított, hogy bárki bármely gyógyszertárban kiválthassa a gyógyszereit.

A javaslat részletesen szabályozza a pénztárak, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet ellenőrzési feladatait. Az új rendszer pozitív hozadéka lehet az ellenőrzés minőségének és hatékonyságának a javulása, ezzel is hozzájárulva a szolgáltatások minőségének javításához.

A törvényjavaslatban külön fejezet rendelkezik az adatkezelés alkotmányossági követelménynek megfelelő garanciális szabályairól. Ennek keretében feljogosítja a javaslat a kezelőszervet, hogy milyen adatokat kezeljen és milyen körben, illetve ugyanez vonatkozik a pénztárakra. A pénztártagok nyilvántartásának megbízhatósága és pontossága elemi érdek, ezért a kezelőszerv például egyéni adategyeztetés céljából adatot igényelhet a személyi adat- és lakcímnyilvántartástól.

A javaslat figyelemmel van arra is, hogy a különleges adatoknak minősülő egészségügyi adatok védelmet igényelnek, ezért kifejezetten tiltja, hogy ügynöki vagy többesügynöki tevékenységében a pénztár a pénztártag nevén és lakcímén kívül bármely más adatot átadjon bárkinek. Az adatvédelmi szabályzat készítésének előírása további garanciát jelent arra nézve, hogy a pénztárak a személyes adatok védelmének alkotmányos követelményeit betartva lássák el tevékenységüket.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény 2007. január 1-jétől hatályos módosításával megtörtént az ellátások szintenkénti elkülönítése aszerint, hogy azok az állam által garantált rendszerben, azaz emberi jogon vehetők igénybe, társadalombiztosítási, azaz biztosítotti jogviszony alapján vehetők igénybe, vagy pedig térítési díjat kell fizetni értük, azaz úgynevezett extracsomag. A csomagok fentiekben vázolt rendszere, azaz háromszintűsége és tartalma a pénztárak megalakulásával nem változik, azaz nincs csomagszűkülés, a csomag ugyanaz marad, mint ma. A pénztárszervezés és a folyamatos működés során a technológiák fejlődésével természetesen változhat az ellátási csomag tartalma, hiszen új gyógyszerek, új ellátások, új eszközök, műszerek kerülhetnek be, és kell hogy bekerüljenek a finanszírozásba, a régi elavult eljárások, gyógyszerek pedig kikerülhetnek a rendszerből a díjtételbizottság javaslatai alapján. A pénztárak a biztosítottakért folytatott verseny keretében kínálhatnak többletszolgáltatásokat, mint például a kötelező egészségbiztosítási csomaghoz kapcsolódó térítési díjak átvállalása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokéves kisebb-nagyobb átalakítás után pontosan egy éve indult el az egészségügy átfogó reformja. Éljünk minél többen, minél tovább, jobb életminőségben - ez a magyar egészségügyben végrehajtandó minden változás értelme és mozgatója. Azért kell átalakítani az egészségügyet, hogy az hatékonyabb és igazságosabb működéssel jobban legyen képes megőrizni és helyreállítani az egészségünket.

(8.40)

Az elmúlt évben sikerült eredményeket elérni, de egyértelműen látszik, hogy az állami eszközök eredményességének vannak határai. A legfontosabb célokat - jobb minőség, nagyobb igazságosság és hatékonyság -, valamennyire a betegek elégedettségének javítását pedig biztos, hogy nem lehet kizárólag állami eszközökkel elérni. Még az elmúlt év eredményei is csak akkor lesznek tartósak, és érdemi javulás csak akkor várható az egészségügyünkben, ha végigmegyünk a megkezdett úton, és az egészségügy finanszírozási oldalát is átalakítjuk.

Az elmúlt héten a Magyar Nemzeti Bank elnöke elismerően azt mondta, hogy az Egészségbiztosítási Alap egyensúlya bizonyíthatóan tartható, ennek oka azonban egyértelműen a vasmarok - ahogy fogalmazott -, amellyel a kormány megakadályozza a túlköltést, és nem a rendszer saját működése, az ehhez szükséges strukturális átalakítások ugyanis még nem történtek meg. Egyetértek a Magyar Nemzeti Bank elnökével, most ez a strukturális átalakítás vár ránk. Eltávolítjuk az egészségügyi rendszert a napi politikától, és olyan önálló, független szervezetekre, a létrejövő pénztárakra bízzuk a működtetését, amelyeknek a meglévő anyagi lehetőségekkel kell hatékonyan gazdálkodniuk. Társadalombiztosítást tartunk fent, egy olyan társadalombiztosítást, ahol a biztosított kerül a középpontba, ahol a verseny eszközként szolgál; eszköz, hogy választási szabadságot adunk az embereknek, mert mindenkit eléggé felnőttnek tartunk ahhoz, hogy dönteni tudjon arról, hogy kitől várja a jobb egészségügyi szolgáltatást. A döntéséhez információt adunk az Egészségbiztosítási Felügyeleten keresztül. Mindez arra fogja kényszeríteni a pénztárakat, hogy ne csak gazdaságilag működtessék jobban a rendszert, hanem valóban jobb minőségű ellátást nyújtsanak az embereknek, hiszen ez a reform lényege, ezzel kerülnek az emberek a középpontba.

A jobb minőséget tehát a kétszintű verseny biztosítja: egyrészről a pénztárak versenyeznek a biztosítottak megtartásáért, a pénztártagok elégedettségüket vagy elégedetlenségüket a lábukkal fejezik ki, pénztárválasztással vagy pénztárváltással, vagy éppen pénztárnál maradással; másrészről versenyeztetik a szolgáltatókat, hiszen azoknak a szolgáltatóknak, azoknak a kórházaknak, járóbeteg-szakellátóknak lesz szerződésük, ahol jobban, eredményesebben, kevesebb komplikációval gyógyítanak. Azaz az emberek jobban járnak az új rendszerben, hiszen javulni fog az ellátórendszer minősége, és ezt tartjuk a reform lényegének.

Őszintén bízom abban, hogy a most kezdődő országgyűlési vita segít meggyőzni mindenkit arról, hogy szükséges a rendszer átalakítása, és nemcsak hogy szükséges, hanem ez a kialakított út, illetve a kialakított törvény képes is arra, hogy a kitűzött célokat segítségével elérjük. Még egyszer a célok: minőség, hozzáférés, fenntarthatóság, azaz jobb minőségű ellátás, igazságosabb ellátás, stabilan, kiszámíthatóan működő rendszer. Ehhez kérem a tisztelt Országgyűlés támogatását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu