DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálok méltóságteljes lenni én is, bár őszintén szólva, amikor profitról, üzleti biztosítók rémképéről, gonoszról beszélt Mikola István képviselőtársam, akkor szinte úgy éreztem magam, mintha valamikor az SZKP valamelyik kongresszusi küldöttét hallhattam volna. (Dr. Mikola István: Sokat hallottad!) Másrészt pedig, amikor a költségekről, mintha az Egyesült Arab Emirátusok költségvetése állna rendelkezésünkre. Ugye tudjuk jól, hogy egyik sem igaz.
Képviselő Úr! Az angol gyarmatosítók sikerrel alkalmazták az "oszd meg és uralkodj" elvét Indiában és a Közel-Keleten. Szeretném mondani, hogy önnek nem fog sikerülni ezt a taktikát a szocialisták között alkalmazni. Mert hogy az egészségbiztosítás átalakításának szükségességében egyetértünk, azt szeretném önnek még egyszer világosan elmondani, az pedig természetes, hogy a hogyanról és a mikéntről pedig magunk is vitatkozunk, és megfogalmazzuk a módosító indítványainkat.
Ami pedig a konvergenciaprogramot illeti, ön állandóan beszél a forráskivonásról, mi a források hatékony felhasználását legalább ilyen fontosnak tartjuk. Ön állandóan beszél a gyógyszertári liberalizációról, szerintem ebből előnye volt a betegeknek, és számunkra fontos a gyógyszer-támogatási előirányzat betartása is egyébiránt az adó- és járulékfizetők, nem utolsósorban a betegek érdekében.
Egyébként pedig képviselő úr, az az érzésem, hogy sokszor a hollét határozza meg a gondolkodást, mert ön még miniszterként nagyon is elismerte a fenntarthatóság elvét, hiszen rengetegszer emlegette azt, hogy bizony, ami szakmailag lehetséges, az gazdaságilag nem megengedhető. Tessék emlékezni!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés