DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon nehéz a hosszú vita végén szólni erről a törvényjavaslatról úgy, hogy néhány szubjektív megjegyzést ne tegyek. Először azért szeretnék magáról a törvényről beszélni.

Nem mondta sosem a szocialista frakció, hogy ez a törvények legjobbika. Azt is mondtuk, hogy számos módosító indítványt fogunk benyújtani a törvényjavaslathoz, és elmondtuk, hogy milyen irányban kívánunk ezen a törvényen módosítani. Beszéltünk a díjtételbizottságról, elhangzott, hogy parlamenti hatáskörben marad. Beszéltünk arról, hogy a fejkvóta meghatározása szintén parlamenti hatáskör marad. Beszéltünk arról, hogy az alapcsomag meghatározása szintén az Országgyűlés kompetenciája lesz, mint ahogy most is az, és beszéltünk arról, hogy nem bontjuk fel a társadalombiztosítást, nem bontjuk fel a kockázatközösséget, és beszéltünk arról, hogy nem több-biztosítós modellről lesz szó, hanem megmarad egy biztosító, és több pénztár lesz.

Felesleges riogatni az embereket, hogy kilökik őket a rendszerből, lesz gazdag biztosító és szegény biztosító, hogy nem lesz az embereknek ellátásuk, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a XV. kerületben, ott, ahol az egyik legjobban működő szociális rendszer van. Felesleges riogatni az embereket. Többször úgy éreztem, hogy a hozzászólók egy keveréket alkotnak. Egy kicsit jágói hangon szólnak, amikor megpróbálnak közénk éket verni, megpróbálnak Jágóként szólni, hogy mire vigyázzunk és mi a mi felelősségünk, majd egy picit ilyen vásári kikiáltóként megpróbálják eladni azt, hogy mi rossz ebben a törvényjavaslatban, majd a végén itt elhangzott egy komoly felszólítás, hogy menjünk ki az utcára, politizáljunk ott.

Könyörgöm, ez a parlament szerepe, hogy innen üzenjünk az embereknek, hogy tüntessünk a törvényjavaslat ellen?! Akkor mondjuk meg azt, hogy miben nem értünk egyet, mondjuk meg azt, hogy miben kívánunk módosítani, csatlakozzanak hozzánk, hogy milyen módosító javaslatot adunk be. Ez, igaza van Navracsics képviselőtársamnak, ennek a ciklusnak legfontosabb törvényjavaslata. Ez egy paradigmaváltás az egészségügyben, és nem véletlen jutott el idáig a törvényhozás, hogy ezt megteszi, meg kell tenni. Itt elhangzott, Gógl képviselő úr nagyon jól mondta, hogy a konvergenciaprogram beszorításában valamit kell tenni az egészségüggyel, hogy finanszírozható legyen, működőképes legyen, és a továbbiakban is szolgálja az emberek érdekeit.

A Szocialista Párt ragaszkodik alapértékeihez, ahhoz, hogy egy működőképes, finanszírozható és a baloldali értékeket kifejező egészségügyi rendszer jöjjön létre, amiben elsősorban a szolidaritás játszik szerepet, a kockázatközösség megtartása és a szolidaritás. Nem akarjuk ezeket az értékeinket felrúgni. Hivatkoztak arra, hogy milyen szakértők ellenzik ezt a törvényjavaslatot. Hadd mondjam el itt a nyilvánosság előtt, hogy ezekkel a szakértőkkel konzultáltunk, ezek a szakértők írtak egy csomó háttéranyagot, amit ismerünk, amit megvitattunk velük, és ennek fényében, ezek ismeretében nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot. Nem véletlen, hogy ez ilyen sokára került a parlament elé.

Kétségtelen, mást mondtunk a kampányban, mások az értékeink, és nem mondtuk a kampányunk során, hogy mi többpénztáras biztosítási rendszert akarunk bevezetni. A kényszer oda vitt minket, hogy ha jobbítani akarjuk a rendszert, változtatni akarunk a rendszeren, akkor el kell fogadni azt az irányt, amit itt önök zsákutcának neveznek, hogy bevonjunk biztosítókat, magánbiztosítókat, hogy jobbá tegyék az ellátórendszert. Nem azért kívánjuk bevonni ezeket a biztosítókat, hogy sanda módon kivigyék a pénzt, hogy tönkretegyék az embereket, hogy külföldre off shore cégbe vigyék ki a vagyont. Azért kívánjuk bevonni ezeket a biztosítókat, hogy hozzanak friss pénzt a rendszerbe, hozzanak menedzsmenttudást, és az irányított betegellátási rendszer tapasztalataiból, ami kétségtelenül jó volt, egy szervezett betegutat hozzanak be ebbe a rendszerbe.

Azt vetik a szemünkre a mai ellátórendszer fényében, hogy csak várólistaalapon lesz egészségügyi ellátás. Ez nem igaz. Kérdezem önöket, van ma várólista az egészségügyben. Van. Hol van ez a várólista? A főorvos úr előjegyzési naptárában. Hogyan lehet ezen a várólistán előbbre kerülni? Mit szeretnénk? Azt, hogy egy tisztességes, átlátható, mindenki számára kiszámítható várólista legyen. A törvényben mi nem értünk egyet a várólista ilyetén túlzott megfogalmazásával, rendeletileg változtatunk azon, hogy a járóbeteg-ellátásban ne legyen minden várólista, legyen előjegyzés. De várólista legyen a szolgáltatónál elsősorban, és utána a pénztárnál, hogy mindenki tudja, hogy mikor és milyen körülmények között kerül sor az ő ellátására.

A szemünkre vetik azt, hogy felduzzasztottuk a várólistát a kapacitások csökkentésével, és itt az angol egészségügyi rendszerrel példálózott Navracsics képviselőtársam, kicsit rosszul, mert nem ismeri a lényegét. De hol a legnagyobb a várólista? Angliában. Hová járnak a magyar orvosok várólistát operálni? Angliába. Hová járnak az angol betegek? Európába jönnek, hogy megszűnjön a várólista, és megoperálják őket. Azt mondják, hogy szegény- és gazdagellátás lesz, hogy különbség lesz a betegek között. Ez mind nem igaz, csak riogatják az embereket. Nagyon nehéz ebben a rendszerben eligazodni, önök nem segítenek, mert önök azt vallják, hogy mennél rosszabb, annál jobb. Ez egy nagyon felelősségteljes ellenzéki hozzáállás, csak ezzel nem megyünk semmire, az ország biztosan kárát látja ennek. Így nem lehet olyan problémákat megoldani, amiben konszenzus kellene, az egészségügyben, a külügyben, a hadügy vonatkozásában, önök csak a nem, csak a tagadás és csak a mindenáron való szembenállás politikáját választják.

Elhangzott az, hogy jönnek az üzleti biztosítók. Mindig azt mondtuk, hogy igen, jöjjenek az üzleti biztosítók, hozzanak több pénzt, hozzák be a tapasztalatukat, de ne mindenáron.

(16.40)

Nem mondtuk azt, hogy mi azért a behozott pénzért odaadjuk a menedzsmentjogokat. Ezen ment a vita az utolsó pillanatig, és még nincs letisztázva az, hogy milyen jogokat kívánnánk az üzleti biztosítónak adni, és ez még módosító javaslatokat fog szülni minden tekintetben, hogy hogyan kívánjuk bekorlátozni a menedzsmentjogokat, és nem a kisebbség uralmát megfuttatni ebben a rendszerben. Ez is egy nagyon nagy vitakérdés volt, és még mindig nem eldőlt vita.

Azt mondják, hogy privatizáljuk a társadalombiztosítás ezermilliárdos vagyonát és elkótyavetyéljük. Ez nem privatizáció. Megmarad a kockázatközösség, megmarad az országos kockázatkezelő alap, és egységes fejkvóta lesz, egységes begyűjtés és egységes járulékfizetési rendszer; pontosabban a fejkvóta nem egységes lesz, hanem annak a kiegyenlítő szerepét szeretnénk a jövőben megvalósítani.

Szeretnénk megszüntetni a területi különbségeket az ellátás kapcsán. Nem véletlenül volt komoly vita a területi elrendeződésről. Azért sem tudtuk benyújtani ezt a törvényjavaslatot, mert mi a regionális elrendeződés hívei voltunk. A most benyújtott javaslat egy kompromisszum eredménye, de nem azt mondjuk, hogy a legjobb kompromisszum, és ezen változtatni is szeretnénk, és változtatni is fogunk. De nem azért csináljuk ezt a törvényjavaslatot, hogy tönkretegyük, ellehetetlenítsük az ellátórendszert, és az embereket nyomorba döntsük!

Mikola képviselőtársam elmondta a bizottsági vitában, hogy nem érti Kincses Gyulát, akivel korábban együtt dolgozott. Kincses Gyula nagyon frappáns és nagyon jó választ adott erre a kérdésre, és én is csak ezt tudom mondani: valószínűleg megértette azt, hogy változtatni kell, változni kell (Dr. Mikola István: Úgy van!), és nemcsak a rendszert kell változtatni, hanem magunknak is változni kell ahhoz, hogy megértsük ezeket a változásokat. Ez nemcsak a Fidesz privilégiuma, hogy változtatni akarunk és változtatni tudunk, és nemcsak úgy lehet változtatni, hogy valamit visszacsinálunk. Próbáljunk meg előbbre menni és előre gondolkodni!

Mindig azt kérdezik, milyen okok vezettek minket arra, hogy ezt a törvénytervezetet most az általános vita kapcsán tárgyaljuk, és a bizottsági ülésen megszavaztuk. Ez egy picit sértő, de ezen már túl vagyunk, mert a mai politikai hangulatban az, hogy sértegetik az embert, és olyan üzeneteket kap, mint amit Béki Gabriella mondott, ez már szokásos. Ez az önök áldásos tevékenységének a hatására van így, hogy az embert lehazaárulózzák, kívánják neki a legrosszabbat, pedig ugyanannak a parlamentnek vagyunk a képviselői, sőt még egyéni képviselők is vagyunk, sőt még elég nagy többséggel megválasztott egyéni képviselők vagyunk. Milyen módon és milyen jogon vonják ezt kétségbe önök? Azokkal a választópolgárokkal szemben hogyan számolnak el, akik miránk szavaztak? Nem értem tehát ezt az egész hozzáállást, és pont ennek a törvénynek a kapcsán.

A másik pedig: mondtuk a választási kampányban, hogy megcsináljuk a többpénztáras biztosítási rendszert, s nem mondunk le a kiegészítő biztosítások bevezetéséről, azokról a kiegészítő biztosításokról, amelyeket önök is mondtak: ápolásbiztosítás, baleset-biztosítás, táppénzbiztosítás. Tehát ez kiegészíti azt az átfogó ellátórendszer-átalakítást, amit elkezdtünk a reformtörvényekkel, megcsináljuk a biztosítási rendszer átalakítását, és megcsináljuk a kiegészítő biztosításokat. Be lehet ezt állítani úgy, hogy mi csak rosszat akarunk a rendszerben, hogy nem értünk hozzá, és mindenképpen eláruljuk a választóinkat, és eladjuk az utolsó megmaradt népvagyont. Be lehet állítani így is. Joguk van önöknek ezt mondani. Próbáljanak meg azon gondolkodni, hogy ha most egy varázsütésre egy tündér azt mondaná, hogy önöké a hatalom, oldják meg az egészségügy előtt álló problémákat, oldják meg a konvergencia kapcsán felmerülő problémákat - mit tennének? Könnyű beszélni, hogy mi mit teszünk, és milyen rosszat teszünk és milyen károsan, de gondoljanak bele abba, hogy mit tennének önök, hogyan tudnának ebből a helyzetből kijönni, és ne vessék nekünk a szemünkre, hogy mi mit csinálunk, hanem próbálják meg, hogy ha éreznek felelősséget, és a képviselői esküjüknek megfelelően van felelősségük, hogy hogyan próbáljuk ezt együtt megcsinálni. Erre is kellene gondolni, és nemcsak tagadni, és nem az utcára hívni.

Mikola képviselőtársam mondta, hogy megbújt a szakszervezeti demonstráció tagjai között a tömegben. Lehet, hogy egy igét rosszul mondott, és nem gyakorítóképzővel emlegette, mint amire példa volt a felszólalás, hogy igen, menjünk ki az utcára.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu