DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr. Nemcsak én állítom, hogy a bűnüldöző szervek hatékonysága ezen a területen enyhén szólva is kívánnivalót hagy maga után, hanem a tények bizonyítják ezt, és azok a károsultak, akik hetente, lassan már naponta szembesülnek ezzel a bűncselekménnyel.

A Magyar Demokrata Fórum azt tudja javasolni - és ha ebbe az irányba halad a tárca, akkor ezt örömmel üdvözöljük -, hogy egy tárcaközi koordinációs bizottság álljon fel, amelyben az igazságügyi tárca mellett a gazdasági és a környezetvédelmi tárca is vegyen részt, és a civil szervezetekkel, illetve a magyar önkormányzati szövetségekkel együtt találják meg a hatékony megoldást.

Van jogszabályi megoldás ebben az ügyben. A Magyar Demokrata Fórum felajánlja, hogy segít a kodifikációban, illetve a kiút megtalálásában. Csak nagyon jó lenne, ha a hetek, hónapok itt a parlamentben nem azzal telnének, hogy egy-egy képviselő feláll, és mondjuk, arról tart ismertetést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy éppen hol loptak el egy szobrot, vagy hol szedték fel a biztosítási berendezéseket a vasútnál.

Hatékonyabb hozzáállást kérünk a miniszter úrtól. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu