ELNÖK: Megköszönöm az indoklást, bizottsági elnök úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most mandátumigazolás és képviselői eskütétel következik. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Kispál Ferenc képviselő lemondása miatt megüresedett helyre tehát Bodó Imre képviselő úr mandátumának igazolása következik.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja-e Bodó Imre mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 208 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül igazolta Bodó Imre képviselő úr mandátumát. (Általános taps.)
Most pedig megkérem Bodó Imre képviselő urat, hogy fáradjon a terem közepére, tegye le az esküt, majd közben megkérem Szűcs Lajos jegyző urat pedig, hogy olvassa elő az eskü szövegét. S majd arra kérem Móring József Attila jegyző urat, hogy az eskütételt követően az esküokmányokat aláírásra készítse elő, képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat.
Jegyző úr! (A teremben lévők felállnak. - Bodó Imre a terem közepére lép. - Szűcs Lajos jegyző előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés