DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen, tisztelt képviselő úr... - bár jobb lenne, ha a képviselő úr nem a kormánytagok rágalmazásával töltené a napirend előtti idejét, mert azt gondolom, fontosabb dologról lehetne itt szó. (Taps az MSZP soraiban. - Font Sándor: Tény, ami tény.) Na már most, képviselő úr, ha az ön által elmondott hozzászólásra térünk, akkor, azt gondolom, két dolgot érdemes figyelembe venni. Amit ön bokrosi mélységeknek nevezett a hozzászólása elején, pontosan tudjuk tíz év távlatából, hogy az azt követő évek tartós, egyensúlyőrző gazdasági növekedésének megalapozását jelentette mindaddig, amíg 2000-ben önök egy úgynevezett élénkítési pályára nem küldték ezt az országot. (Domokos László: Jaj!)

Azt gondolom, ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy hozzáértő szakemberek, tudósok Magyarország közelmúlt gazdaságtörténetéről ezt a tényt megállapították, és ebben szakmailag egyetértés van. Akkor tehát, amikor ön erről beszél, akkor sajnos erről megfeledkezik, pusztán csak politikai szándékot vélek abban felfedezni, hogy ilyen típusú hasonlatot használ. Képviselő úr, úgy látszik, nem volt ideje arra, hogy tanulmányozza a belső összetételét ezeknek az adatoknak. Ha tanulmányozta volna, akkor pontosan láthatna két olyan összefüggést, amelyre szeretném itt is felhívni a nyilvánosság figyelmét.

(13.50)

Az első: a gazdasági növekedés adatainak számításánál Magyarországon az elmúlt két negyedévben is alapvetően az ipari termelés, az export és a fogyasztás adatai hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon 3 százalék körüli gazdasági növekedés legyen, és két olyan statisztikai adat van, aminek eredményeképpen ez ettől lényegesen alacsonyabb volt. Az egyik, valóban igaz, hogy a mezőgazdaság hozzájárulása, pontosabban hozzá nem járulása a növekedéshez az elmúlt negyedévben, hiszen negatív GDP-hozzájárulást produkált a magyar mezőgazdaság az elmúlt negyedévben.

A másik adat pedig az a bizonyos átalakítása a közszférának, amiről ön csak negatív jelzőkkel tud beszélni, ugyanakkor ennek az elhalaszthatatlanságát és szükségszerűségét hozzáértők nem szokták vitatni. Nevezetesen az, hogy kevesebbet költ a közszféra olyan szolgáltatásokra, amelyekre korábban indokolatlanul sokat költött, hogy takarékosabbak vagyunk, és ennek eredményeképpen igen, ez a hozzáadottérték-számításnál úgy jelenik meg, mint nem növekvő hozzáadott értéke az országnak. Ha persze folytatódna a bőkezű költekezés, akkor ez természetesen a GDP-növekedés magasabb értékét is mutatná.

Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy érdemes és tanulságos a következő szavakat is meghallani. A magyar gazdaság jelenleg előkészíti a következő növekedési ciklusát. Ez most egy átmeneti periódus. Nem kell dramatizálni a helyzetet, nincs válság. Az intézkedésekre azért volt szükség, hogy ne is legyen - mármint válság. Ha nem hozták volna meg őket, annak súlyos következményei volnának. Ha a kormány kevesebbet költ és szűkíti a keresletet, akkor lassul a növekedés. Meg kell érteni: szilárd állami pénzügyeken alapulhat csak a jövőbeni növekedés. Magyarország ésszerű döntéseket hozott, amelyeknek nem volt alternatívájuk, mondta ezt természetesen az OECD főtitkára a múlt heti magyarországi látogatása során. Tehát csak azért, képviselő úr, hogy létezik objektív, a helyzetet valóságosan megítélő nézőpont is arról, hogy Magyarország hol tart, s merre halad. Jobb lenne, ha önök is ezt vennék figyelembe.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Font Sándor: A számok magukért beszélnek!)

Forrás: parlament.hu