GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Két egymással összefüggő módosító indítvány mellett szeretnék érvelni. Ezek a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos kérdéseket érintenek.
Ahogy az általános vitában már erről beszéltem, az a meggyőződésünk, hogy problémát vet föl az, ha a különböző hivatali szervezetek esetében, adott esetben kifejezetten szigorú hierarchikus rendben felépülő belső szervezetek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlója az, aki őrzi ezeket a bizonyos vagyonnyilatkozatokat. Ennek megfelelően benyújtottunk egy módosító indítványt, amely a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személy lakóhelye szerinti illetékes közigazgatási hivatalt jelöli meg az őrzésért felelős szervezetnek. Tisztelettel kérem az előterjesztőt és valamennyi frakciót, hogy gondolják végig ezt a dolgot.
Illetve van egy olyan kérdés, amelyet, azt gondolom, több módosító javaslat is érint. Ha jól tudom, ellenzéki, többpárti támogatással benyújtott módosító javaslat is, illetve egy saját magam által benyújtott módosító javaslat is érinti azt a kérdést, hogy hogyan tudjuk kizárni a különböző szervezeteken belüli rosszindulatú eljáráskezdeményezéseket, az eljárásindítással való visszaélés lehetőségét. Ezért fontosnak tartjuk azt valahogy rögzíteni ebben a szabályozásban, hogy a nyilvánvalóan alaptalan bejelentések, illetve névtelen bejelentések alapján ne indulhasson meg ilyen vagyongyarapodási vizsgálat, illetve azt is érdemes rögzíteni, hogy legyen egy bizonyos időtartam, amin belül az az ember, aki ellen vagyongyarapodási vizsgálatot folytattak, védettséget élvez, tehát mondjuk, két éven belül újra ne lehessen ilyet indítani.
Nem megyek vissza az általános vitára, elmondtuk, hogy a törvényjavaslat alapvető céljaival egyetértünk. Ezek garanciális jellegű módosítások, amelyek azt kívánják megcélozni, hogy ne lehessen visszaélni ezzel a fegyverrel, hiszen tudjuk, hogy egy hivatalon belül a hivatali előmenetel érdekében vagy adott esetben egy személyi döntés körüli harcban nagyon sokszor előfordulhat az, hogy emberek nem igazán nemes eszközökhöz folyamodnak, és jó lenne, ha nem egy általunk megszavazott törvény adna ilyenekhez fegyvert a kezükbe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés