HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretném én is elmondani a véleményünket, részben megismételve az általános vitában elmondottakat.

Önmagában a törvény törekvéseivel, szándékaival, azt gondolom, hogy nincsen baj, hiszen általában közös érdek - verbálisan mindenképpen - a közélet megtisztítása. Ugyanakkor a törvénynek azzal a fordulatával aggályaink vannak, hogy szabályozatlanul, részletszabályozások nélkül Magyarországon több mint 3 ezer helyen fognak ilyen vagyonnyilatkozatokat nyilvántartani. Magában az általános vitában is a miniszter úr szájából hangzott el, hogy majd a helyi ilyen működési szabályzatok fogják ezeket a kérdéseket kezelni. Azt gondoljuk, hogy sokkal fontosabb alkotmányos jogokról van itt szó, mint hogy ezt adott esetben egy pongyola szabályozással helyben lehessen csinálni.

Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy aggályosnak tartjuk a felmerülő gyanúnak a viszonylag egzakt meghatározását. Itt felmerülhet olyan probléma is, hogy névtelen bejelentésre elindulhat egy ilyen vizsgálat, ha adott esetben egy munkahelyi konfliktus rendezése kapcsán elindul, akkor vélelmezheti-e adott esetben a munkáltató a megalapozott gyanú kérdését. Ezt mindenképpen problémásnak tekintjük, tekintettel arra, hogy részint maga a törvény elég szigorú szankciókat helyez kilátásba, másfelől a munkavállalóval szemben ez egy olyan megalázott helyzetet tud teremteni, amit semmiképpen nem tartunk szerencsésnek.

Mi magunk azt javasoltuk, hogy ezen helyi nyilvántartással szemben teremtsük meg annak az alkotmányos garanciális feltételeit, hogy ugyan egyfelől ezek a nyilvántartások meglegyenek, azok jogszerűen legyenek kezelve, másfelől a helyi munkavállaló-munkáltatói vitába ez ne keveredhessen bele. Ezért javasoltuk egy parlament által létrehozott hivatal megalakítását, amely általában a közszférában és a vagyonnyilatkozatra kötelezettek körében ezt a feladatot ellátná. Ez egy olyan garancia lenne, amely adott esetben ezeket a bizonyos visszaéléseket nem tenné lehetővé.

Megfontoljuk az SZDSZ javaslatát, hogy a közigazgatási hivatalhoz telepíthető-e ez a kérdés. Ez már egy lépés lenne, bár itt azért azt a problémát mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a közigazgatási hivatalok kormányhivatalokként működnek, és ugyanaz a probléma vetődik föl, mint az adóhivatal esetében, amikor is a vagyonosodási vizsgálatokat egy kormányhivatal végzi adott esetben politikusokkal szemben. Anélkül, hogy bárki bármit vagy rosszat gondolna róla, mindenképpen felmerül annak a lehetősége, hogy adott esetben a mindenkori aktuális kormány befolyásolhatja ezeket a folyamatokat.

Ezért a magunk részéről azt fogjuk továbbra is szorgalmazni, hogy ennek a kezelését és magát az eljárását lehetőség szerint törvény szabályozza, és ne a helyi munkáltató kompetenciája legyen az, hogy ezt hogyan tartják nyilván, milyen folyamatok eredményeként indul el az eljárás. Azzal a módosító indítvánnyal mindenképpen egyetértünk, hogy amennyiben a munkáltató megalapozatlanul kezdeményezi egy ilyen vizsgálat elindítását, és nyilvánvalóan megalapozatlan maga az eljárás elindításának a ténye, akkor adott esetben a munkáltatóknak is bizonyos szankciókkal kelljen számolniuk.

Amennyiben ezek a módosító indítványok, amelyeket részben mi magunk is benyújtottunk hozzá, meghallgatásra találnak, akkor a törvényt vélhetően támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen. (Pettkó András tapsol.)

Forrás: parlament.hu