DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, őszintén sajnálom, ha cikizésnek érezte. (Derültség a Fidesz soraiban.)
De ezek szerint, ha nem tudja, hogy mi van az alapcsomagban, akkor megint csak meg fog sértődni, merthogy tavaly szavazott erről az Országgyűlés, és bizony ez megjelent törvényben. Nagyon sajnálom, ha cikizés vagy ha kínos, de bizony tavaly döntötte el a Magyar Köztársaság Országgyűlése, hogy mi az alapcsomag, mint ahogy itt áll az Országgyűlés előtt ez a törvényjavaslat, és erről, az ebben foglalt garanciákról vitatkozunk. Azt gondolom, hogy erről kellene beszélni.
Fontosnak tartom, hogy át kell alakítanunk a rendszert. Fontosnak tartom azt elmondani, hogy a rendszer működése nem garantálható a jelen körülmények között. Hiányzik egy olyan ösztönző a rendszerből, amely abba az irányba hatna, hogy fennmaradjon a rendszer egyensúlya. Nagyon nagy eredmény, hogy most többlet van, de nem tudjuk garantálni, hogy ez így tud maradni, hiszen valamennyi olyan mozgatórugója ennek az egészségügynek abba az irányba hat, hogy költsünk többet, többet és többet; használjunk többet, többet és többet; igényeljünk többet, többet és többet. Kell tehát valami, egy olyan rendezőerő, ami ezt egyensúlyban tartja, erről szól a pénztártörvény. Őszintén remélem, hogy ezt a képviselő úr is támogatni tudja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés