DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Én részben Márfai Péter képviselőtársam, részben pedig Katona Kálmán képviselőtársam felvetésére kívánok reagálni.

Márfai Péternek azt mondanám, hogy természetesen tudjuk mi is, hogy vannak nemzetbiztonsági szempontok, és nyilván az informatika és a telekommunikáció a mai világban megkerülhetetlen része ezeknek a dolgoknak, és szükség is van ezekre - nem ezt vitatjuk. Mi azt vitatjuk, hogy az eszközök ilyen széles köre és azok mélysége indokolt-e ebben az esetben Magyarországon. A mi egyértelmű álláspontunk az, hogy nem. Szerencsére nem indokolt ez a széles kör, és ez a mélység sem indokolt hazánkban, ezért kell egy másik, ennél finomabb és demokratikusabb, szabadságbarátabb megoldást választania majd az előterjesztőnek.

Katona Kálmán felvetésével, amely szerint ebben a törvényben vélhetően kétharmados szabályozásgyanús ügyek is benne foglaltaknak, azt gondolom, egyet tudok érteni. Ez valószínűleg jogos felvetés képviselőtársam részéről, és ezt meg kell vizsgálnunk, mert nem ez a megoldás, hogy ha a kormány nem tudja biztosítani a kellő többséget, akkor ezeket becsomagolja egy nem kétharmados jogszabályba.

Még egy kérdést feltennék, hogy hová tűnt az SZDSZ, amelyik szóban többször ki szokott állni - szóban - a különböző demokratikus szabadságjogokért. A mai vitában nem képviselteti magát. Nem tudjuk, hogy mi Kóka miniszter úr véleménye az ügyben. Az államtitkár úr véleményét sem ismerjük. Egyet tudunk, hogy nem érdekli az, amit mi mondunk, tehát a mi véleményünk, hiszen a mai vitát gyakorlatilag - stílszerűen egyébként - végigtelefonálta, vagy pedig a telefonját nyomkodta, úgyhogy ehhez ezúton is gratulálunk. Ha a törvény elfogadásra kerül, akkor a cellainformáció, a hívásinformáció elérhető lesz viszonylag széles kör számára.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu