RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! Köztudott, hogy a rendszerváltozást követően oktatási rendszerünk komoly változáson ment keresztül, ebből adódóan a szakképzés képzési szerkezete és tartalma is átalakult. Ebbe a sorba illeszthető be a szakképző intézmények együttműködése korábban, a '90-es években a világbanki programba, illetve a PHARE-program keretébe.
Az uniós csatlakozást követően az intézmények együttműködésének új színtere nyílt meg, a térségi integrált szakképző központok szervezésének keretén belül. Ez valójában korszakhatár volt a szakképzés történetében. Az elmúlt években alapvetően megváltozott mind a munkaerőpiac, mind pedig a képzési rendszer hazánkban. Átrendeződött a gazdaság, és ennek megfelelően változott a foglalkoztatók kereslete is. Ma már elvárt, hogy az iskola a változó követelményekhez alkalmazkodni képes szakembereket képezzen a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően. A nemzeti fejlesztési terv I. keretén belül megkezdődött a szakképzési intézményrendszerek átalakítása, a munkaerő-piaci igényekhez való rugalmas átalakítás. A térségi integrált szakképző központok kialakítása a programnak megfelelően kiépült, köztudott az, hogy 16 képzési központ keretén belül. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 60 milliárd forintos program indul a szakképzés területén.
Tisztelt Miniszter Asszony! Szükség van-e új tiszkmodellre, melyek a következő lépések, milyen anyagi források állnak rendelkezésre az új tiszkek létrehozásában? A fenti kérdésben várom a választ a tanulók, a szülők, a szakképző intézmények és a fenntartók nevében. A tiszkek kérdését a miniszter asszony figyelmébe ajánlom.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés