HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság statisztikái szerint több mint egy tucat esetben lettünk elmarasztalva, és általában mulasztás okán. Csak hogy a legrégebbire hívjam fel a figyelmet, most december 1-jén fogjuk ünnepelni a 15. évfordulóját annak a dátumnak vagy annak az aktusnak, amikor is arra kötelezte az Országgyűlést az Alkotmánybíróság, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletének a kérdését oldja meg. De ugyanez igaz a Házszabállyal kapcsolatos kérdésekre is, hiszen legalább öt olyan tétel volt, amely a Házszabály hátrányait vagy mulasztásait sorolta fel. Most erre próbálunk a házszabály-módosítással feleletet és választ adni.

Ez az anyag, ami a parlament előtt fekszik, négy éve készült el, és négy éve többé-kevésbé készen van. Négy év kellett ahhoz, hogy végre kialakuljon az a politikai konszenzus, amelynek eredményeképpen nagy valószínűséggel a házszabály-módosítást végre meg tudjuk ejteni, és néhány mulasztást pótolni tudunk.

Arra szeretném a Magyar Demokrata Fórum nevében felhívni a figyelmet, hogy ezzel a mulasztások köre csak szűkült, de teljességgel nem szűnt meg. Hogy néhány példát felhozzak: közel hét esztendeje nem tudunk az Állami Számvevőszéknek alelnököket választani, és mindig probléma az alkotmánybírák megválasztása, hiszen ugyanaz a helyzet áll elő, mint a Házszabállyal kapcsolatban.

Abban bízunk, hogy a mostani javaslat elfogadását követően a parlamenti pártok - levonva ennek a sikernek a konzekvenciáit - az előttünk álló feladatokat és kérdéseket sokkal gyorsabban, rugalmasabban, sokkal inkább konszenzust keresve fogják megoldani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu