DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. képviselő úr, el kell hogy keserítsem. Jelenleg is végezhetnek a nagy kórházak egynapos sebészetet. Egytől egyig, kivétel nélkül, valamennyi olyan kórház, amely rendelkezik sebészeti kapacitással, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint igen, végezhet egynapos sebészetet.
El kell kezdeni, és végezni kell, hiszen megvan hozzá a rendelkezésre álló volumenkorlátjuk. Egyébként tájékoztatom a képviselő urat, ha valaki egynapos sebészetet végez, akkor gyakorlatilag másfélszer annyi beavatkozást tud ugyanakkora volumenből elvégezni, mint nem egynaposban ugyanezt a műtétet.
(15.40)
Tehát ma is végezhető, és a jövőben is végezhető lesz. Pontosan az a célunk, hogy ott terjesszük az egynapos sebészetet és pont azért, amit képviselő úr mondott, hogy tehermentesítsük azokat az osztályokat, ahol a nagysebészetet végzik, ahol nem tudnak nagysebészetet végezni. Tehát lesznek egynapos sebészeti centrumok, ezekből egyébként újabbak fejlesztésére kerül sor az Új Magyarország fejlesztési terv keretében, és lesznek valódi progresszívellátók, gyakorlatilag mai súlyponti kórházak, illetve a területi kórházak egy része. Erről szól a progresszivitás, és ezt hozza az új biztosítási rendszer is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés