ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán soha ekkora társadalmi igény nem fogalmazódott meg a magyar igazságszolgáltatás reformja iránt, mint napjainkban. Egy ország hangulatát, az állampolgárok biztonságérzetét döntően befolyásolja, hogy a törvényesség, a jogszabályok gyakorlati alkalmazása milyen védelmet képes nyújtani számukra.
Környezetemet és engem is mélységesen megdöbbentett az az eset, amellyel az egyik országos folyóirat hasábjain találkoztam. Csaknem egy éve húzódik annak a hatesztendős kisfiúnak az ügye, aki nevelőapja által szexuális zaklatásnak van kitéve, amelyet több szakértői véleménnyel is alátámasztottak. Az eltelt időszak alatt a gyermek kétségbeesett édesapjának semmiféle haladást nem sikerült elérnie a fia érdekében. Míg az ügy különféle hatóságok útvesztőiben kallódik, a fiú továbbra is az őt veszélyeztető deviáns körülmények között, torz viselkedési minták hatása alatt fejlődik.
Egy olyan esetről beszélünk, amelynek megítélése mindenféle jogi végzettség nélkül, pusztán szülői mivoltunkban is világos előttünk. Az ehhez hasonló ügyek százai bolyonganak megoldatlanul jogrendszerünk labirintusaiban, hiszen az illetékes gyermekvédelmi rendszert is gúzsba köti a bürokrácia. A kétségbeesett apa segélykérése még augusztus végén eljutott a minisztériumba. Úgy gondolom, bölcs tanácsok helyett cselekedni kellett volna.
(16.50)
Tisztelt Államtitkár Úr! Miért nem kezelik kiemelt sürgősséggel a magukat megvédeni képtelen kiskorúak sérelmére elkövetett eseteket? Ki a felelős azon esetleges személyiségkárosodásokért, amelyek az ügyintézés évei alatt érik a kiskorúakat? Ön mit tenne a végsőkig elkeseredett édesapa helyében?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés