BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom szó nélkül hagyni Herényi Károly képviselőtársam felszólalását, hiszen azt mondja, hogy nincs kellő bátorság a költségvetés struktúrájának átalakításához. Kiemeli külön az államigazgatás súlyát, ami a költségvetést tényleg meglehetősen jelentős mértékben terheli, és a nemzetközi összehasonlításokban a GDP-termelés arányaihoz képest Magyarországon a közigazgatás valóban sokkal nagyobb részesedéssel bír, mint más, tőlünk fejlettebb országok esetében.

De hogy nem történtek lépések, ezzel szeretnék vitatkozni. Az elmúlt évben először is kezdtük azzal, hogy az önkormányzati szférában a képviselők juttatásait csökkentettük, tehát ez jelentős rész volt. Utána megpróbáltuk összevonni a regionális kormányzatok kialakítását. Ehhez sajnos a mi törekvésünk nem kapta meg a kétharmados támogatást, így ez nem sikerült, de ennek az adminisztratív szervezésébe belefogtunk, és azt mondhatjuk, hogy ez is sikeresen zajlott le.

Ebben az esetben több szervezet regionális központját alakítottuk ki. Ezekhez integráltunk más, eddig különálló hivatalokat. Említhetném az APEH-et, ahova bekerült a Szerencsejáték Rt. vagy a korábbi illetékhivatal, de ugyanúgy megemlíthetném a közigazgatási hivatalt, amely jó néhány szervezetet integrált magába. Ezeknek a regionális központjait kialakítottuk, amire a törvény adta lehetőségek számunkra biztosítottak keretet. Ugyanakkor az integráció során megvalósítottuk azt is, hogy bizonyos gazdasági, informatikai, adminisztratív ügyeket - bérnyilvántartásra és egyéb dolgokra gondolok - összevontuk, és egy-egy hivatal keretén belül oldottuk meg. Ez is egy jelentős költségmegtakarítást jelentett.

Úgyszintén meg kell említenünk a minisztériumok leépítését. Jóval kevesebb lett a főosztályvezetők száma, jóval kisebb költséggel működnek, és ez a három dolog - mind az önkormányzatok, mind a régiók és mind a minisztériumokban lezajlott változások - összesen 13,3 százalékkal csökkentette ezt a kiadási keretet. Ez az elmúlt 17 év alatt a legjelentősebb lépés volt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu