GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Az előbb is csak azért nyomtam ki a gombot, hogy Kovács képviselőtársam a Fideszből tudjon válaszolni egy kormánypárti képviselő után.

Nos, nagyon sok mindenben egyetértünk, én is az árnyalt megközelítésnek vagyok a híve, és azt gondolom, hogy évről évre itt a parlamenti vitában azért igyekszünk tárgyszerűen vitatkozni egymással, és valóban az önkormányzati rendszer helyzete az államháztartáson belül nem javul az elmúlt években. De ez a folyamat egyébként nem most kezdődött, nem is az elmúlt ciklusban, hanem ez tulajdonképpen a rendszerváltás óta újra és újra egy visszatérő téma (Dr. Kovács Zoltán: 1994.), hogy a különböző kormányok alatt hogyan változik az önkormányzati rendszer és az önkormányzati intézmények helyzete. Minden kormány igyekszik, azt gondolom, a keretei, a maga lehetőségei és a forrásai által biztosított keretek között a lehető legtöbbet nyújtani ennek a rendszernek.

Nem lehet függetleníteni az önkormányzati rendszer mozgásterét az államháztartás egészének helyzetétől, erre szerettem volna egyrészt fölhívni a figyelmet, másrészt arra, tisztelt képviselőtársam, hogy amikor egy-egy település vízellátását állítjuk szembe a digitális írásbeliséggel, akkor szerintem nem jó nyomon vagyunk. (Dr. Kovács Zoltán: Víz nincs, viszont tábla van.) Remek közbevetés volt, tisztelt képviselőtársam. Egyfelől az uniós források nem szabadon átcsoportosíthatók a különböző célokra, erre szeretnék utalni, másrészt arra hívnám fel a figyelmét, hogy az elmaradott országokban is fontosnak tartják, legyen szó arab területről vagy ázsiai országokról, hogy a legkorszerűbb technikai eszközöket, az oktatásban a legkorszerűbb eszközöket nyújtsák a diákoknak, mert tudják azt, hogy az oktatáson keresztül, a fiatalok helyzetbe hozásán keresztül lehet erősíteni a jövőt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu