SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én úgy emlékszem, hogy itt menet közben a mentőszolgálat tevékenységében volt egy változás, és a betegszállítás és a mentés kettévált. Tehát feltételezem, hogy az előirányzat most már csak a maradó tevékenység fedezetét tartalmazza.
De még egyszer mondom, Szabó Lajos képviselőtársam mondta, hogy a mentőszolgálat költségvetésében az emelést támogatjuk. Azt gondolom, hogy miközben az önkormányzatok a fejlesztésekben megpróbáltak valamilyen igazodást természetesen a hosszú távú vagy közösen elfogadott célokhoz megvalósítani, aközben saját magukat is próbálták megmutatni. Legyünk önkritikusak, nagyon sokszor nem abból a szempontból fogalmazott meg az önkormányzat fejlesztéseket, hogy hogyan lehet ezt fenntartani, hanem hogy mit igényelnek az emberek, mit szeretnének, de igazából arra nem gondoltunk, hogy aztán ezt esetleg pontosan az igénybe vevőknek kellene majd finanszírozni.
Azt gondolom, hogy abban, hogy most egy hétéves fejlesztési program van előttünk, és nem hároméves vagy nem kétéves, mint a Széchenyi-terv volt, azért már elegendő biztonságot találhat mindenki arra vonatkozóan, hogy van egy fejlesztési irány, és biztos vagyok abban, hogy a költségvetéseket azért olyan irányban fogjuk a jövőben alakítani, hogy miközben az egyensúly megtartása a fő cél, aközben azért a fejlesztéspolitika megvalósítását működési oldalról is támogatni fogja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés