ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy amiket ön elmondott, már aszerint, hogy szeretnék átalakítani a felsőoktatási tudományos területek szerinti felvételt, úgy látom, nincs így. Hiszen mindösszesen 1 százalékkal nőtt az elmúlt évben a műszaki felsőoktatásra jutó szabad férőhelyek száma, nem nyitják meg a természettudományos férőhelyek számát; az agrár-felsőoktatásban, ahol szintén lenne igény, nincs vagy kevés a lehetőség arra, hogy államilag támogatott vagy államilag finanszírozott képzésben vegyenek részt a hallgatók. Miközben ontják az egyetemek magukból a bölcsész végzettségű hallgatókat, a pedagógus végzettségű hallgatókat, amit ugyan nagyra becsülünk, de látjuk, hogy a munkaerő-piacon ennek nincs hasznosulása.

Hadd idézzem néhány mondatban Ormos Mária szavait, aki azt mondta, hogy tragikus az egyetemekre bekerülők színvonala. Régen, ha 30 ember jutott be valamilyen szakra, biztosan találtam legalább 10-et, aki képes volt következtetések levonására, aki ismerte az adatokat. Most 300 hallgatóból sincs 10 ilyen, és őket is hagyja elkallódni a felsőoktatás. Van-e tehetséggondozás az országban?

Kérem államtitkár urat, ezekre válaszoljon. (Szórványos taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu