DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ha a hajóknál tartunk, az algásodás néven ismert jelenség a hajó ellenállásának megnövekedéséhez és a hajó fokozott energiafogyasztásához vezet. A hajótestre rakódott algák távol tartására úgynevezett antivegetatív festékbevonatot alkalmaznak, amely azonban veszélyezteti a tenger élővilágát, és az emberi egészségre is káros. Ezért az egyezmény célja, hogy korlátozza az egészséget károsan befolyásoló bevonat használatát. Az egyezményben foglaltak érintik a lakk- és festékipari gazdálkodó szervezeteket is, és tekintettel arra, hogy a szakma az egyezmény tartalmát már ismeri, elegendő idő áll rendelkezésükre, hogy fel tudjanak készülni a tiltott vegyületek kiváltására.

Tisztelt Országgyűlés! A fentiekre tekintettel kérem az Országgyűlést, hogy a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvény alapján a T/4471. számon beterjesztett törvényjavaslatot megvitatni és támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu