FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A történelemben már sokszor volt példa arra, hogy szociális válságok idején a társadalom legjelesebb tagjait bűnbakká tették, hogy eltereljék a figyelmet a bajok igazi okáról, okozóikról. Most úgy látszik, hogy a mélyszegénységben élő és sokat tűrni kénytelen cigányságot szemelték ki egyesek rendbontóknak, tolvajoknak, bűnözőknek, ítéletet mondva ezzel a cigányság egészéről, helytelenül, ugyanis a bűnelkövetőnek neve van, nem pedig nemzetisége.

Azt szeretném, hogy mindenki tudja: a cigányok túlnyomó többsége elítéli a bűnelkövetőt, és tisztességes munkából, bérből akarnak megélni családjukkal, szeretetben és békességben a többséggel, hozzájárulva ezzel a társadalom gyarapodásához, de erre most semmilyen lehetőségük nincs, hiszen láthatóan robbanásszerűen következik be a teljes munkanélküliség, vagyis az elviselhetetlen nyomor. Merthogy a valóság az, hogy a 2008. évi költségvetés minden szükséges forrást megkurtított, sokat el is vont. Az emberhez méltó lakhatás, az iskoláztatás, a foglalkoztatási lehetőségek finanszírozása, az egészségügy az álreformok áldozata lett. Az önkormányzatok úgy el vannak szegényítve, hogy ők is kénytelenek éppen a legszegényebbek, a cigányság rovására intézkedni, cselekedni.

Hol vannak az egyenlő esélyek a cigányság számára, hogy legalább a jövő nemzedéke úgy élhessen, mint a többiek? Mit tesz a kormányzat, és személyesen ön, államtitkár úr, annak érdekében, hogy ne kapjon teret a cigányság egészét érő sérelem, megfélemlítés? Mi lesz velünk, államtitkár úr? Meddig tudjuk kivédeni az elkeseredés robbanását? Mi józanságra intjük a mieinket, de lassan elfogynak az eszközeink. Mit tehetünk, ha azt mondja hárommillió szegény, hogy nem bírja tovább? Személy szerint ön mit tesz?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu