JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság november 20-án nyújtotta be az önálló törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról.

(19.30)

A törvényjavaslat úgy módosítja az alkotmánynak az önkormányzati szervezetalakítással összefüggő rendelkezéseit, hogy módot ad törvényi követelmények előírására is a hivatali szervezetek - konkrétan polgármesteri hivatal - fenntartásával kapcsolatban. A javaslat elfogadásával alkotmányos lehetőség nyílik olyan törvényi szabályozás elfogadására, amely a települési önkormányzatok rendkívül tagolt rendszerében a településmérethez vagy más, a hatékony gazdálkodással összefüggő szemponthoz kapcsolódó feltétel alapján az önálló hivatal fenntartását nem teszi lehetővé minden képviselő-testület számára, vagyis korlátozást tesz lehetővé. Konkrétan az alkotmány 44/B. § (1) bekezdés második mondatát azzal a kiegészítéssel állapítja meg, hogy a képviselő-testület hivatalt nem minden esetben, hanem csak a törvényben meghatározott keretek között hoz létre. Ez a megfogalmazás összhangban áll az alkotmány 44/A. § (1) bekezdés e) pontjával, amely szerint a helyi képviselő-testület törvény keretei között önállóan alakítja ki szervezeti és működési rendjét.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden ennyiben kívántam ismertetni a törvényjavaslat indoklását. Befejezésül szeretném jelezni, hogy a törvényjavaslat összefügg a parlament előtt lévő T/4222. számú törvényjavaslattal, amely az egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szól, szintén az önkormányzati és területfejlesztési bizottság törvényjavaslata, amelyben ezt a szabályozást egyúttal lehetővé is kívánjuk tenni.

Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a beterjesztett javaslatot. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu