DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság mai ülésén megtárgyalta a három előterjesztést. A bizottsági vitában elhangzott, hogy a képviselők többsége egyetért azzal, hogy az Országgyűlés ratifikálja a lisszaboni szerződést, fogadja el az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatot, és az is elhangzott a vitában, hogy a lisszaboni szerződés ratifikálásához valóban szükség van az alkotmány egy ponton történő módosítására. Ugyanakkor voltak olyan vélemények a bizottságban, amelyek szerint túl gyors ez az ütem, amivel elfogadjuk ezeket a törvényjavaslatokat, illetve határozati javaslatot, nem volt elég idő ezek megismerésére, áttanulmányozására.
Ennek ellenére a bizottság túlnyomó többsége támogatta az előterjesztéseket: az alkotmánymódosításról szóló törvényjavaslatot 20 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, a lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot 23 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett és a határozati javaslatot 22 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett.
Tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy vitassa meg a törvényjavaslatokat, a határozati javaslatot, és fogadja el azokat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés