DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen csatlakozni akarok a Salamon László által elmondottakhoz. Legjobb tudomásom szerint 386 oldalról van szó, aminek a hivatalos fordítása meg sem történt. Jogosan felmerül a kérdés, hogy mi vezérel bennünket ezzel a sürgősséggel és ezzel a gyorsítással. Emlékezzünk rá, hogy voltunk mi már nagyon igyekvők, amikor az európai alkotmányt talán elsők között vagy elsőnek szavaztuk meg, és ennek valami különös jelentőséget tulajdonítottunk. Mi lett a vége? Akik spekuláltak, gondolkodtak, más következtetésre jutottak. Nem hiszem, hogy ez lenne a célunk, a más következtetés, de adjunk annyit önmagunknak, hogy legalább tanulmányozzuk, legalább nézzük meg, milyen összefüggésben van ez az aláírás a magyar alkotmánnyal, ne akarjunk mindenáron Karinthy Frigyes Steinmanja lenni - aki olvasta, tudja, mire utaltam -, nincs nagyobb hiba, mint ez a túligyekvés, van ebben valami roppant parvenü.

Javasolom a tisztelt Háznak, hogy értsen egyet az előttem szólóval, mert én messzemenően egyetértek. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu