DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Kökény elnök úr, aki ott maradt a bizottság ülésén, az sem lett okosabb, hisz amikor kértem, hogy legalább írásbeli szöveget kapjunk, akkor a jelen lévő szakállamtitkár bevallotta, hogy még fogalmazás alatt áll az egész, tehát képlékeny. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(19.20)
Úgy gondolom, hogy ez a törvényhozás példátlan a magyar törvényhozás történetében, visszamutogatni; valóban voltak nagyon vitatott törvényjavaslatok, de a végén mindig a kormány belátta, jobb, ha visszavonja, és elölről kezdi az egészet. Talán ebben az esetben is ezt kellene tenni.
Keverni fogom, elnök asszony, mert a dél folyamán még itt a 330-as, 331-es, 332-es ajánláspont volt az interneten, és most került kiosztásra a 333-as. A 330-as ajánlásnak a 3-as, 24-es - nem tudom, melyik a harmadik - pontjával kapcsolatban, ami a betegútszervezésről, pénztári várólistákról beszél, csak azért említem, mert itt a kormányoldal végig azt hangoztatja, hogy egy egységes rendszerről van szó, nem bontja meg semmi az egységes rendszert.
Kérem, az egészségügyi ellátás nemcsak finanszírozási oldalból, hanem szolgáltatói oldalból is áll. És ez a törvényjavaslat, ha a pénztári várólistákat nézem, ha a betegútszervezést nézem, ha a díjtételeket, a 20 százalékos eltérést nézem, ez már megbontja a kockázatközösséget. Ahány pénztár, annyiféle szokás, tehát azt mondani, hogy egységes marad a rendszer, enyhén szólva túlzás.
Nagy vita volt, akik ott voltak az egészségügyi bizottság múlt hétfői ülésén, és ott a szokásoknak megfelelően a kormány helyben osztott bizottsági módosító javaslatokat, tárt a képviselők elé, kiderült - és itt vitatkoznom kell Mikola miniszter úrral, képviselőtársammal, ugyanis már az indulásnál sem biztosított minden egészségügyi intézménnyel a szerződéskötés, és itt hadd utaljak a 76. §-ra. A 76. § az előterjesztés szerint a 2006. évi CXXXII. törvényben, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényben, magunk között a lex Molnárban szereplő egészségügyi intézmények közül kiemeli a súlyponti intézményeket, kiemeli az országos feladatkörű speciális intézményeket. Ezen intézmények esetében a törvény erejénél fogva szerződéskötési kötelezettséget ír elő, majd úgy szól az előterjesztő, hogy a többi, tehát az úgynevezett területi kórházak esetében külön jogszabályban meghatározott elérési szabályok és minőségi követelmények figyelembevételével lesz vagy nem lesz szerződéskötés.
Aggályos, mindenféleképpen, egyrészt alkotmányosan is, hiszen a jogbiztonság elve azt mondja, hogy a szolgáltatói oldalon is tudni kell azt, hogy mire lehet számítani. És hogy mennyire így van, aki a bizottsági vitán hallgatta, ott volt Kincses államtitkár úr, és amikor rákérdeztem arra, hogy ez azt jelenti-e, hogy tovább akarják-e szűkíteni az ellátói kört, azt mondta: senki nem várhatja el a kormánytól, hogy bebetonozza a mostani rendszert, természetesen mobillá kell tenni. Elfogadhatatlan.
Az egyik koherenciazavaros módosító javaslatom a Magyar Demokrata Fórum nevében a 66-os, amelyik azt mondja, hogy azon intézményekkel, amelyek a lex Molnárban szerepelnek, a törvény erejénél fogva szerződéskötési kötelezettsége van a pénztáraknak. Nem merevíti be a rendszert, tehát a lex Molnár a kapacitások átalakítását illetően rendelkezik már. Úgyhogy nagyon szépen kérem képviselőtársaimat, hogy miután a támogatott sorból ki lett kérve a 67-es, és külön szavazunk a 66-os ajánlási pontról, a szocialista képviselőket is kérem, gondolják meg, ne hozzuk lehetetlen helyzetbe a területi kórházakat, ebben az esetben támogassák a Magyar Demokrata Fórum indítványát.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés