DR. MOLNÁR CSABA, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Való igaz, az európai ügyek bizottságának a felhatalmazása alapján én csak az előterjesztésnek az alkotmány módosításával foglalkozó részét szeretném elmondani.

Az alkotmány módosítása - és ezért is szerettük volna ezt külön elmondani - mindig egy különös jelentőségű esemény, amire csak ritkán kerülhet sor, ezért a bizottság meglehetősen nagy teret szentelt ennek a módosító javaslatnak. Már csak azért is, mert a tervezet alapján módosításra kerülne az alkotmány 57. § (4) bekezdése, ami kimondja azt a klasszikus jogelvet, hogy bűncselekmény megvalósítása nélkül senkit nem lehet büntetőjogi szankcióval sújtani, ez a nullum crimen sine lege klasszikus jogelve. Eddig ez a módosítás előtt csak a magyar törvények, illetve a nemzetközi jogi ius cogens esetén fordulhatott elő. Most viszont ezzel a módosítással az Országgyűlés felhatalmazást adna arra, hogy a szabadság, a biztonság és a jog térségében közreműködő államokban a más állam joga szerinti bűncselekmény esetén is ilyen büntetés kiszabható lenne.

Tulajdonképpen ez egy másik állam büntetőhatóságai által kiszabott határozatok elismerésének, végrehajtásának a megvalósításához nyitná meg az utat. Különösen indokolt ez most, mikor a héten megvalósul az európai uniós belső határok légiessé válása számunkra is a schengeni csatlakozással. De azt tudjuk, hogy a bűnözés nem ismer határokat, ezért egy, a mainál jóval jelentősebb nemzetközi, európai uniós összefogásra, együttműködésre van szükség a határon átnyúló bűnözés tekintetében, és ez a módosítás erre a lehetőséget megteremtené.

Szeretném felhívni még az Országgyűlés figyelmét arra, és ez az európai ügyek bizottságának a vitájában is felmerült, hogy ez jelenti-e automatikusan a más tagállamokban hozott büntető határozatoknak az elismerését. Természetesen ez nem jelenti az automatikus elismerést, ez csak a lehetőségét nyitja meg ennek.

Mindezek alapján az európai ügyek bizottsága ezt a javaslatot megtárgyalta, és nagy többséggel, mindösszesen egyetlenegy ellenszavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu