ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a módosító javaslatokról döntünk. Az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-65., továbbá 67-134. pontjai tartalmazzák. (Zaj. - Csenget.)
Ezek közül a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 67. pontjáról annak érdekében, hogy az Országgyűlés dönthessen a 66. pontban található indítványról. Ez utóbbi ugyan nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MDF képviselőcsoportja kérte a határozathozatalt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a külön szavazásra kért indítvány kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatokról és annak alternatívájáról döntünk.
Az ajánlás 66. pontjában Csáky András a 76. § (1) bekezdés helyébe a finanszírozási szerződéskötési kötelezettséget tartalmazó új rendelkezést léptet. Ennek alternatívája szerepel az ajánlás 67. pontjában.
Először a 66. pontról szavazunk a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja kérésére. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította a módosító indítványt.
Így tehát a 67. pontról szavazunk az előterjesztő indítványa szerint. A javaslat külön szavazását a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja indítványozta. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 207 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Zárószavazásunk következik. Erről a Fidesz képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért. Ennek menetrendje a szokásos rendben zajlik. Kérem képviselőtársaimat, hogy nevük elhangzásakor álláspontjukat felállva ismertessék, a jegyzőket pedig, hogy hangosan megismételve rögzítsék azokat.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/4221. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, név szerint szavazzanak! Jegyző úr! (A jegyzők felváltva olvassák a képviselők nevét.)
Dr. Áder János: nem.
Ágh Péter: nem.
Alexa György: igen.
Alföldi Albert: igen.
Almássy Kornél: nem.
Dr. Ángyán József: nem.
Arató Gergely: igen.
Dr. Aszódi Pál: nem.
Dr. Avarkeszi Dezső: igen.
Babák Mihály: nem.
Bagi Béla: nem.
Dr. Baja Ferenc: igen.
Balla György: nem.
Balla Mihály: nem.
Balog Zoltán: nem.
Balogh József (MSZP): igen.
Balogh József (Fidesz): nem.
Dr. Balogh László: igen.
Dr. Balsai István: nem.
(20.00)
Bánki Erik: nem.
Bányai Gábor: nem.
Barabásné Czövek Ágnes: igen.
Dr. Bárándy Gergely: igen.
Dr. Baráth Etele: igen.
Básthy Tamás: nem.
Bebes István: nem.
Becsó Zsolt: nem.
Bedő Tamás: igen.
Béki Gabriella: igen. (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Bencsik János: nem.
Bernáth Ildikó: nem.
Bíró Ildikó: nem.
Bodó Imre: nem.
Dr. Bóka István: nem.
Bókay Endre: igen.
Boldvai László: igen.
Borenszki Ervin: igen.
Dr. Boross Péter: nem.
Borsos József: nem.
Dr. Bóth János: igen.
Botka Lajosné: igen.
Dr. Botka László: igen.
Dr. Bőhm András: igen.
Dr. Braun Márton: nem.
Burány Sándor: igen.
Dr. Buzás Péter: igen.
Czerván György: nem.
Dr. Czinege Imre: igen.
Dr. Czira Szabolcs: nem.
Czomba Sándor: nem.
Dr. Csákabonyi Balázs: igen.
Dr. Csáky András: nem.
Csampa Zsolt: nem.
Dr. Csapody Miklós: nem.
Császár Antal: nem.
Cseresnyés Péter: nem.
Dr. Cser-Palkovics András: nem.
Dr. Csiha Judit: igen.
Csizmár Gábor: igen.
Csontos János: igen.
Dr. Dancsó József: nem.
Dr. Dávid Ibolya: nem.
Deák Istvánné: igen.
Demendi László: igen.
Demeter Ervin: nem.
Dér Zsuzsanna: igen.
Dr. Deutsch-Für Tamás: nem.
Domokos László: nem.
Donáth László: igen.
Dr. Dorkota Lajos: nem.
Ecsődi László: igen.
Ékes Ilona: nem.
Ékes József: nem.
Dr. Eörsi Mátyás: nincs jelen. (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Erdős Norbert: nem.
Érsek Zsolt: igen.
Dr. Faragó Péter: igen.
Farkas Flórián: nem.
Farkas Imre: nincs jelen.
Farkas Sándor: nem.
Dr. Fazekas Sándor: nem.
Fedor Vilmos: igen.
Fehérvári Tamás: nem.
Fetser János: igen.
Filló Pál: igen.
Firtl Mátyás: nem.
Dr. Fodor Gábor: igen.
Fogarasiné Deák Valéria: igen.
Dr. Fónagy János: nem.
Font Sándor: nem.
Földesi Zoltán: igen.
Frankné dr. Kovács Szilvia: igen.
Fülöp István: nem.
Gál J. Zoltán: igen.
Dr. Gál Zoltán: igen.
Dr. Garai István Levente: igen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hangosabban! Félsz? Hallják a választók! - Az elnök csenget.)
Gazda László: igen.
Geberle Erzsébet: igen.
Dr. Géczi József Alajos: igen.
Dr. Gedei József: igen.
Dr. Gegesy Ferenc: igen.
Godó Lajos: igen.
Dr. Gógl Árpád: nem.
Gőgös Zoltán: igen.
Göndör István: igen.
Dr. Gruber Attila: nem.
Gulyás Dénes: nem.
Gulyás József: igen.
Gúr Nándor: igen.
Gusztos Péter: igen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Föl kell állni!)
Gy. Németh Erzsébet: igen.
Gyárfás Ildikó: igen.
Dr. Gyenesei István: tartózkodik. (Fütty a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)
Dr. Gyimesi Endre: nem.
Gyula Ferencné: igen.
Gyurcsány Ferenc: igen. (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Hadházy Sándor: nem.
Hagyó Miklós: nincs jelen.
Dr. Hajdu Attila: igen.
Hajdu László: igen.
Halász János: nem.
Halmai Gáborné: igen.
Dr. Hankó Faragó Miklós: igen.
Dr. Hargitai János: nem.
Harrach Péter: nem.
Dr. Havas Szófia: igen.
Hárs Gábor: igen.
Dr. Heintz Tamás: nem.
Dr. Hende Csaba: nem.
Herbály Imre: igen.
Herényi Károly: nem.
Dr. Hiller István: igen.
Hirt Ferenc: nincs jelen.
Hock Zoltán: nem.
Dr. Hoffmann Rózsa: nem.
Horn Gábor: igen.
Dr. Horn Gyula: nincs jelen.
Horváth Csaba: igen.
Horváth István: nem.
Dr. Horváth János: nem.
Dr. Horváth Klára: igen.
Dr. Horváth Zsolt (Bács-Kiskun megye, 2. vk.): nem.
Dr. Horváth Zsolt (Veszprém megye, 6. vk.): nem.
Dr. Hörcsik Richárd: nem.
Dr. Ipkovich György: igen.
Dr. Iván László: nem.
Iváncsik Imre: igen.
Ivanics Ferenc: nem.
Jakab István: nem.
Dr. Jánosi György: igen.
Járvás István: nem.
Jauernik István: igen.
Dr. Józsa István: igen.
Juhász Ferenc: igen.
Juhász Gábor: igen.
Dr. Juhászné Lévai Katalin: igen.
Káli Sándor: igen.
Dr. Kálmán András: igen.
Dr. Kapolyi László: igen.
Kárpáti Tibor: igen.
Dr. Karsai József: igen. (Felzúdulás és taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Felmentése van! A választói ezt mondták neki! - Az elnök csenget.)
Karsai Péter: nem.
Katanics Sándor: igen.
Dr. Katona Béla: igen.
Katona Kálmán: nem.
Dr. Kékesi Tibor: igen.
Kékkői Zoltán József: nem.
Dr. Kelemen András: nem.
Keleti György: igen.
Keller László: igen.
Dr. Kerényi János: nem.
Kis Péter László: igen.
Kiss Attila: nincs jelen.
Kiss Ferenc: igen.
Kiss Péter: igen.
Kocsi László: igen.
Dr. Kóka János: igen.
Dr. Kolber István: igen.
Dr. Kontrát Károly: nem.
(20.10)
Kontur Pál: nem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés