TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Mai interpellációmat elsősorban mint a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának tagja, illetve magyar származású roma emberként teszem meg. Az elmúlt hónapok, hetek, napok eseményei késztettek arra, hogy a parlament falain belül is az igazságügyi és rendészeti miniszter reagáljon a Magyar Gárda esztelen, gyűlöletkeltő és megosztó társadalmi jelenségére. Mert ahogy az elmúlt napokban több sajtó is kiemelten foglalkozott a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi menetelésével, úgy természetes módon a társadalomban is megosztottan jelentkezett a témáról való közbeszéd.
Ismerjük és látjuk, hogy ma, amikor Magyarországon nyíltan lehet cigányozni, zsidózni, akkor a társadalom megoszthatóvá válik. Természetesen, ha ennek a folyamatnak nem lenne már történelmi negatív jelensége, akkor azt mondhatnánk, hadd meneteljenek, hadd mondjanak azt, amit mondanak, nem számít. Viszont a társadalom józan gondolkodású rétegének nagyobb része értetlenkedik, hogy miért nem történt ebben a kérdésben olyan jogi lépés, amely megszünteti az úgynevezett "demokratikus báránybőrbe bújtatott fasizmusi ideológiára" utaló jelenséget.
Míg a roma közösségben a Magyar Gárda félkatonai szervezete félelmet, és ami ennél rosszabb, roma gyermekeink kilátástalanságát tárja elénk, éppen most, amikor már arról lehet beszélni, hogy az elmúlt közel hat év kormánypolitikája jelentős lépéseket tett, rövid, közép- és hosszú távú átfogó programokat fogadott el a romák társadalmi integrációja érdekében, amely kiemelten négy területen kíván hatékony munkát végezni: oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, egészségügy. Ez a program a tisztelt Ház előtt is ismert, mivel ez év tavaszán határozat formájában fogadta el egyhangú szavazással.
Ezért is állunk sokan értetlenül az előtt a jelenség előtt, amit ma Magyar Gárdának hívnak. Csak megjegyezni kívánom, a "magyar" szót ebben az esetben nem értem, nem is kívánom érteni, mert voltak és vannak magyar nagyjaink, akiket tiszteltem és tisztelek ma is, büszke vagyok a magyarságukra. A Magyar Gárda tagjaira nemhogy büszke nem vagyok, éppen ellenkezőleg.
Ezért is kérdem miniszter urat, hogy az a fejlődő kép, amit ma az oktatásban pozitív eredményként láthatunk, fenntartható-e a jövőben is. Illetve mit tud tenni a Magyar Köztársaság egyik legfontosabb minisztériuma, minisztere annak érdekében, hogy a jog, az igazságosság, a kiszámíthatóság Magyarországon mindenki számára alanyi jogon járjon? Például az egyesülési törvény módosításával látna-e lehetőséget hasonló szervezetek megalakulásának tilalmára, hogy ne kelljen attól tartani, hogy a történelem újra megismétli önmagát? Köszönöm szépen.
Tisztelt Miniszter Úr! Várom válaszát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés