DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Meglepő, államtitkár úr. Én úgy gondolom, hogy ez alapvető, minden ilyen intézkedésnél alapvető egy kórházüzemnél, hogy a közegészségügyi szempontokat vizsgáljuk. Ez az első.

A másik: még mindig nem válaszolt a 43. rendeletre. Jogszerűtlen miniszter asszonynak az az utasítása, hogy a járulékmaradvány terhére. A járulékmaradványt gyógyításra kell fordítani, azt kell kiosztani a kórházak között. Erre nem jogosult. Mikor fogják a 43-ast módosítani? Illetve jobban örülnének az egészségügyi intézmények, ha mondjuk, az egészségügyi tárca saját kommunikációs keretéből állná ezt a 600 millió forintot, és nem a gyógyítás elől vonnák el. Azért köztünk legyen mondva, olyan iszonyú nagy igény ezekre a dolgokra nem volt. Én több kórházigazgatónál tájékozódtam, nem egészségügyi intézményekből kezdeményezték ezt az akciót. Ez egy PR-akciója a tárcának.

Csak mondom: a nosocomialis fertőzések esetében hihetetlen nagy veszélyforrást jelent. Kérdezzék meg az ÁNTSZ-t! Tárgyaltunk közegészségügyi szakemberekkel, osztják a véleményünket, hiszen ezek a szerkezetek hihetetlenül nehezen dezinficiálhatók.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu