DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! A türelem az rózsát terem, de lehetőséget biztosít arra, hogy egy nagyobb időkeret segítségével reagáljon az ember a vitában elhangzottakra.

A forráskivonással kapcsolatban egyet ne felejtsünk el, amit Perjési képviselő asszony mondott, hogy 365 milliárddal kell pótolni. Ez a nyugdíjasok, inaktívak utáni befizetés, ami 1995-ig működött a rendszerben, még az Antall-kormány ideje alatt vezették be, ez az úgynevezett keresztfinanszírozás, majd a magánnyugdíjpénztárak oltárán föláldozódott, és tíz év szünet után örömünkre - támogattuk, korábban is már többször kezdeményeztük - tulajdonképpen visszakerült a rendszerbe, de ez alatt a tíz év alatt, ha a '95-ös pénzt valorizáljuk, 1200 milliárd forinttal kevesebb jutott az egészségügyre. Úgy gondolom, ez önmagáért beszél.

Tukacs képviselő úr kockázatszelekcióval foglalkozott a hozzászólásában, és bizonygatta, hogy a törvényjavaslat egyszerűen nem teszi lehetővé azt, hogy nyilvánvalóan nem a megalakuláskor, hanem a későbbiek, a működés során kockázatszelekció alakuljon ki. Vélhetőleg elkerülte a figyelmét például a kormány által a képviselők rendelkezésére bocsátott azon tanulmány, amely egy kitekintést nyújt tulajdonképpen, hogy a különböző országokban, ahol akár társadalombiztosítási alapon, akár üzleti alapon működik az egészségügy finanszírozása, ott mi a helyzet. Ebben a háttértanulmányban tulajdonképpen elismeri a kormány - és most hadd idézzem, mert ma ez az idézetek napja, de erre majd később visszatérek -, hogy a káros szelekciót az eddigi magyar gyakorlat kevésbé ismeri, mert ez elsősorban a versengő biztosítási piacokon fordul elő. Valószínűsíthető - írja a kormány -, hogy az egészségbiztosítási piac megnyitásával és a szabad toborzás engedélyezésével a szelekciós kockázat folyamatosan növekszik majd, és hosszú távon várhatóan ez lesz az egyik legkomolyabb probléma, amivel szembesülnünk kell.

Tehát maga a kormány ismeri el, hogy ez a veszély fönnáll, és egyéb tanulmányok bizonyítják azt, hogy az ezen szelekció elleni küzdelem, azoknak a különböző ellenőrző mechanizmusoknak a működtetése hihetetlen mértékű költségeket emészt fel.

Itt többször szóba került a hatékonyságnövelés kérdése. Folyik a vita arról, hogy a drasztikusan megemelkedő működési költségek, a nyilvánvalóan realizálódó profit mennyivel csökkenti az egészségügyi ellátásra fordítandó összegeket. A kormányoldal azt állítja, hogy oly mértékű hatékonyságnövekedés fog bekövetkezni az új rendszerben, amely megteremti az alapját annak, hogy gond nélkül ki lehet vonni a gyógyítás elől ezeket az összegeket.

(14.40)

Erre sehol semmiféle példa nem áll rendelkezésre. Számos tanulmány olvasható erről, és nem jobboldali közgazdászok vagy inkább jobboldallal szimpatizáló közgazdászok, hanem önökhöz közelebb álló baloldali közgazdászok, egészségüggyel foglalkozó szakemberek állítják azt, hogy ennek semmiféle bizonyítéka nincs. Annak van bizonyítéka, hogy az előbb említett költségek realizálása érdekében szépen folyamatosan kiüresedik maga az egészségügyi ellátás, annak minősége romlani fog.

A miniszter asszony a válaszában bizonyára azt fogja mondani, hogy a törvény előírja azt - mint ahogy valóban előírja -, hogy protokollokat alkalmazni kell, ott, ahol vannak. Nekem még a fülembe cseng a miniszter asszony decemberi vitában elmondott hozzászólása, amikor ez a téma szóba került, és jeleztük, hogy a rendelkezésre álló protokollok messze nem fedik le az ezzel kapcsolatos szükségleteket. Ön akkor azt mondta, kész van, december végére, biztos, hogy száznál több, most pontosan nem emlékszem, meg lehet nézni a jegyzőkönyvet, de százas nagyságrendben új protokollok fognak életbe lépni.

Ma reggel megnéztem, még nem láttam a nyomát sem annak, hogy ez életbe lépett volna. És az a gyanúm - pont ezeknek a nemzetközi tanulmányoknak az olvasása kapcsán -, hogy nem is nagyon erőlteti a kormányzat, hogy protokollok lépjenek életbe, hisz ahol protokollok működtetése kötelező, ott jól tapasztalható, hogy a költségek jelentősen növekednek, hisz maga ez az egész egészségügy jelenleg még azért tud működni, mert nincsenek rendbe téve ezek a dolgok. Mert ha mindenkor a nemzetközi szabványok, a szakmai kollégiumok protokolljai alapján kellene hogy működjön az egészségügyi ellátás, bizony kiderülne az, amit mi tudunk, mindannyian, akik az egészségüggyel foglalkozunk, hogy mélyen alulfinanszírozott a rendszer. Nem fogják erőltetni ezeket a protokollokat.

De térjünk vissza az elejére! Többen hivatkoztak arra, hogy nagy megnyugvással vették a köztársasági elnök úr átiratában azt, hogy megvizsgálta a törvényt, munkatársaival is megvizsgáltatta, és nem találta alkotmányellenesnek. Ez így van, nincs okunk kétkedni a köztársasági elnök úr levelében, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy maga a törvény, illetve annak több pontja ne lenne alkotmányellenes.

Ennek kimondására az Alkotmánybíróság hivatott, és a Magyar Demokrata Fórum nagyon sajnálja, hogy a köztársasági elnök úr nem élt ezzel a lehetőséggel, nem küldte normakontrollra a törvényjavaslatot. Nekünk meggyőződésünk - és bízunk benne, hogy az élet minket fog igazolni -, hogy közjogi szempontból is alkotmányellenes, és egyes paragrafusokat is ha vizsgálunk, az Alkotmánybíróság - eddigi döntései alapján - ki kell hogy mondja azt, hogy alkotmányellenes. És nincs ellentmondás a kettő között, és most nem a kritikák időszaka van, nem kritikát fogalmazok meg a köztársasági elnök úrral kapcsolatban, hisz a közelmúltban megtapasztalhattuk azt, hogy az egészségügyi kamarákról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan sem merült fel aggály a Köztársasági Elnöki Hivatalban, majd... - igaz, sajnos viszonylag elég hosszú idő elteltével, és ezért lett volna jó, ha az elnök úr normakontrollra küldi, mert akkor soron kívüli eljárásban kellene az Alkotmánybíróságnak foglalkozni az üggyel, és nem akadékoskodásról van szó, hölgyeim és uraim, több alkalommal a Magyar Demokrata Fórum kérte itt a Házban kormányokon átívelően, mondhatom már azt, hogy tisztázzuk egyszer s mindenkorra, hogy az alkotmány 70/D., 70/E. §-a milyen határokat jelöl ki a törvényalkotó számára, milyen határok között mozoghat. De visszatérve az egészségügyi kamarákról szóló alkotmánybírósági döntésre, az Alkotmánybíróság végső soron kimondta, hogy a kamarai törvény megalkotására a törvényben előírt véleményezési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával került sor, egyúttal az Alkotmánybíróság aláhúzta, hogy a törvény megalkotásakor olyan súlyos szabálytalanságok történtek, amelyek alapul szolgálhattak volna a törvény közjogi érvénytelenségének megállapításához, de az idő múlásával - mivel nagyobb jogi zavart idézett volna elő - sajnálatos módon a végén nem élt ezzel a lehetőségével. De ez már egy másik történet.

Mint ahogy meggyőződésünk - és mindenki vegye elő a Házszabályt -, hogy ez a tárgyalás alkotmányellenes, függetlenül attól, hogy ötpárti megállapodás volt a házbizottságban, hisz nem véletlen, hogy a Házszabály 106. §-a egyértelműen szabályozza, leírja azt, hogy a néhány óra múlva sorra kerülő zárószavazást megelőző két munkanappal mind a képviselők, mind az alkotmányügyi, mind a kijelölt, jelen esetben az egészségügyi bizottság rendelkezésére kell bocsátani a törvényjavaslat végleges változatát.

Mindenki 12 kormánypárti módosító javaslatról beszél. Ha megszámoljuk az alpontokat, az összefüggéseket tekintve 53 helyen módosítja majd a parlamenti többség néhány óra múlva a törvényjavaslatot, illetve a zárószavazás is minden bizonnyal be fog következni. Jó lenne visszatérni az alkotmányos keretek közé, jó lenne visszatérni azokhoz a zsinórmértékekhez, amelyek mindenki számára egyértelművé teszik azt, hogy egy demokratikus jogállamban mi az, amit megtehet, és mi az, amin nem léphet keresztül. Ezért lenne jó, és ezért bízunk abban, hogy az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban nekünk fog igazat adni.

Mint ahogy áttekinthetetlen a hatása magának a törvényjavaslatnak, hisz azt mind a két oldal tudja, ezt kormánypárti képviselők sem tagadhatják, hogy a végrehajtási rendeletek nélkül, azoknak a végrehajtási rendeleteknek az ismerete nélkül tulajdonképpen nagyon nem tudjuk, hogyan fog működni a rendszer. Nem véletlen, hogy a jogalkotási törvény egyértelműen kimondja azt, hogy akkor, amikor egy kodifikált törvényjavaslatot véleményezésre küldenek, akkor bizony a végrehajtási rendeletek tervezetét is rendelkezésre kell bocsátani. Függetlenül attól, hogy erre az a válasz, hogy amíg nincs végső változat, nem tudnak végrehajtási rendeletet alkotni. Azonban az első változathoz kellett volna végrehajtási rendelettervezeteket készíteni, és ez is súlyos alkotmányossági aggályokat vet föl véleményünk szerint. És vártuk, mert Kóka pártelnök úr a köztársasági elnök úrnak írt levelében ígéretet tett arra, hogy mire februárban a parlament elé kerül vissza a törvényjavaslat, addigra ezeknek a végrehajtási rendeleteknek legalábbis a vázlata vagy az elképzelések hozzáférhetőek lesznek. Sajnos ennek nyomát nem láttuk, pedig anélkül nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen miről fog szavazni a parlament.

Megítélésünk szerint a törvényjavaslat a szolgáltatók egy jelentős részét teljes bizonytalanságban tartja. Emlékezzünk vissza, decemberben nagy vita volt arról, hogy a területi kórházak esetében - és itt tulajdonképpen az önkormányzatisággal való kapcsolattartás, az önkormányzatok feladatellátási kötelezettsége is bejön a képbe - bizonytalanság van, mert a törvény azt mondja, hogy egy majdan megalkotandó elérési és minőségügyi szabályok alapján döntheti el az adott biztosító, hogy szerződést köt-e az adott intézménnyel, vagy sem. Ez is alkotmányellenes.

Nagyon érdekes az, hogy az állampolgári jogokat mennyiben érinti. Itt mindenki azt mondta a kormányoldalon, hogy az állampolgár semmit nem fog észrevenni, nem sérülnek a jogai. Úgy gondoljuk, hogy nagyon keményen sérülnek a jogai, és ez is alkotmányba ütközik, hisz a szabad orvosválasztás joga szűnik meg, illetve az alapellátás szintjén marad, a szabad orvos-, illetve intézményválasztás joga szűnik meg. Lehetne idézni az Alkotmánybíróság több döntését, amely alanyi jogként határozza meg tulajdonképpen az egészségügyi törvényben lefektetett és az alkotmánnyal is összefüggő jogosítványokat; ez a törvény ezt aránytalanul, indokolatlanul és kellő ellensúly nélkül szűkíti. Meggyőződésünk, hogy ez is alkotmányosan aggályos.

(14.50)

Mint ahogy alkotmányosan aggályos az is, hogy bizonyos, nem sürgős ellátások esetében előzetes engedélyeztetési eljárás szükséges. Ez is egy olyan korlátozása az ellátáshoz való hozzáférésnek, amely az Alkotmánybíróság eddigi döntései alapján megítélésünk szerint túllép azon a határon, amely megengedhető lenne.

Összefoglalva a Magyar Demokrata Fórum álláspontját, természetesen nem tudjuk támogatni, még a módosítások után sem. Ismételten csak a sajnálatunkat tudjuk kifejezni, és ez a kormánynak is jobb lett volna, ha az elnök úr az Alkotmánybírósághoz fordul, és nem ide küldi vissza, lemond arról a jogáról, hogy egy alkotmányos kontrollt kérjen, hiszen ezek után, miután ma a végszavazás megtörténik, a hatályos jogszabály értelmében neki kötelessége aláírni. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság ezt a kérdést olyan súlyúnak fogja ítélni, hogy nem hosszú évek, hosszú hónapok után fog dönteni a kérdésben, hanem korábban. Bízunk benne, meggyőződésünk, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak igaza van ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu