DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Azt hiszem, Horn képviselő úr a hitvitákra jó példát mutatott a szövegével, mert azért azt állítani, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az oka annak, hogy adott térségekben kevesebbet költenek, ez vélhetőleg a rendszer működésének nem kellő mélységű ismeretéről tanúskodik, ott sajnos a hozzáférési lehetőségekről van szó.

A másik pedig, hogy az OEP-et felelőssé tenni a működésért, pártvezérének köztársasági elnök úrhoz írt levelét kérje el. Engedje meg, hogy idézzek ebből: "Az OEP látszólag alacsony működési költsége nem erény, hanem hiba, azt mutatja, hogy az állam nem működtette a rendszert megfelelően, és az ellenőrzés elmulasztásával megspórolt működési költséget sokszorosan fizette ki az ellátórendszer pazarlására."

Ajánlom önnek, hogy ezt a 4 százalékot adjuk oda az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ruházzuk fel azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel tulajdonképpen ezeket a pénztárakat fel fogjuk ruházni, és rögtön be fog bizonyosodni, hogy a rendszer igenis működtethető egy egységen belül úgy, ahogy tulajdonképpen bő egy évvel ezelőtt a Szocialista Párt is ezt hirdette, csak az önök zsarolásának engedve, a hatalom megtartása érdekében (Taps a KDNP soraiban.) sajnos ezt a hibrid valamit találták ki, aminek beláthatatlan következményei vannak vagy lesznek. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu