DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Asszony! Csak segíteni szeretnék önnek, hogy ez a részletes tájékoztatás elkészüljön.
Kovács László korábbi külügyminiszter úr Balla Mihály úrnak írt levelében összesen 2 milliárd 993 millió forintról szólt, és 2006. február 15-ig teszi lehetővé a négyévi részletfizetést, a miniszter asszony levelében pedig az szerepel, hogy az utolsó részlet kifizetése - 248,4 millió forint - 2008. február 15-én esedékes. Na, erre nem kaptam választ, hogy a korábban az előző külügyminiszter által meghatározott ütemhez képest mi ez a teljesen eltérő számadat, és tulajdonképpen mit jelent az, hogy 2006-ban már ki kellett volna fizetni, és ehelyett még 2008-ban több mint 200 millió, majd' 250 millió forint vételárat vagyunk kénytelenek megfizetni.
Amit az új épülettel kapcsolatban mondott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha jól tudom, durván 30 millió euró összeg lett volna ennek a vételára. Ha most megnézzük, akkor vajon igaz-e az a nagy spórolás, hogy helyette bérletként (Az elnök ismét csenget.) veszünk más ingatlanokat - bocsánat, elnök úr -, miközben a levélben is szerepel, hogy a bérleti díjak folyamatosan, évről évre majd' 8 százalékkal emelkednek Brüsszelben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés