DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miniszter Asszony! A köztársasági elnök úr észrevételéhez szeretnék hozzászólni, három gondolatát idézném az átiratból.
Az első az, hogy nem ért egyet a törvény megalkotásának módjával, a második az, hogy nem ért egyet azzal, hogy nem tartalmazza a tárgyával összefüggő összes szükséges garanciát, továbbá a köztársasági elnök úr azzal sem ért egyet, hogy a későbbi jogalkotásra utalt kérdések miatt is a törvény kiszámíthatatlan.
(15.30)
Először is az első az elfogadásának módja. Azzal, hogy a Magyar Országgyűlés csak a záróvita megismétlésére szorítkozik, gyakorlatilag nem oldja meg azt a problémát, hogy a társadalmi szervezetek véleményét nem sikerült a törvényjavaslatba beilleszteni, és érdemi társadalmi vita a törvényjavaslatot illetően nem zajlott. A helyes megoldás az lett volna, ha a kormány a törvényjavaslatot visszavonja, és az elejétől újraindítja ennek a törvénynek a tárgyalását, természetesen bevonva a szükséges társadalmi szervezeteket, köztestületeket; nem akarom őket fölsorolni, nagyon sokan vannak.
A harmadik kifogása a köztársasági elnök úrnak, hogy kiszámíthatatlan a törvény, mert a végrehajtási rendeletek nem készültek el. A végrehajtási rendeletek most sincsenek készen, ennek következtében ezt az észrevételt, kifogást sem sikerült az Országgyűlésnek orvosolnia. Ahogy az előbb képviselő úrtól hallottuk, ha ez egy olyan rendszer, amiben még a végrehajtási szabályok elkészítéséhez is szükséges hatástanulmányok nem készíthetők el - mert ilyen rendszer nem volt -, akkor az egy nagy kérdés, hogy szabad-e egy ilyen rendszert bevezetni, amelynek még a modellezése is nehézséget jelent.
Másodikként kifogásolta a köztársasági elnök úr a garanciális elemeket ebben a törvényjavaslatban. Melyek is azok az elemek, amelyeket mi kifogásolunk? Az első és talán a legfontosabb: nem tartalmaz a törvényjavaslat garanciális elemeket a lakosság betegségek pénzügyi kockázataival szembeni kiszolgáltatottságára. Mit jelent ez magyarul? Nem tartalmaz garanciát az ellen, hogy aki nagyon megbetegszik, az elszegényedhet, mivel olyan költségeket jelenthet számára a gyógyulás. Erre nézvést a törvényjavaslatban nincsen garancia, képviselőtársaim. Pedig minden biztosítási rendszernek, legyen az egy- vagy több-biztosítós, legyen társadalombiztosítás vagy nem társadalombiztosítás, ez az egyik legfontosabb feladata: a kockázatnak a diverzifikálása, a kockázatnak az egész társadalomra történő szétosztása. Ebben ez a törvényjavaslat nem tartalmaz garanciát. Nem tartalmaz garanciát egy másik, minden rendszer számára elengedhetetlen fontosságú kérdésben: az így létrejövő biztosítótársaságok működésének az átláthatóságára és ellenőrizhetőségére, társadalmi kontrolljára semmilyen érdemi garanciát nem tartalmaz a törvényjavaslat.
A harmadik nagy gond, ami ellen nem tartalmaz garanciát a törvényjavaslat, az alulkezelés, amit egyébként minőségi garanciaként szoktak emlegetni, az egészségügyi ellátás minőségi garanciájaként emlegetik. Azokban a rendszerekben, ahol a profit a befizetésekből csak a megtakarítások útján képződhet, ott egy elemi erő van arra, hogy alulkezeljük a beteget, és a szükséges ellátásokat lehetőség szerint minimalizáljuk, hiszen ha a rendszerben megtakarít, akkor ebből neki haszna keletkezik, ezen érdeke bizony rendkívül erős.
Kialakult itt egy vita, tisztelt képviselőtársaim, a tekintetben, hogy a profitorientált, nyereségorientált cégek jók vagy rosszak. Ez egy igazi hitvita. Olyan hitvita, mintha arról vitatkoznánk, hogy a farkas jó vagy rossz. A farkas nem rossz és nem jó állat. Megvan a maga helye az állatvilágban. Hatalmas fogai vannak, ragadozó, és amit egyébként elpusztíthat és megehet, azt elpusztítja és megeszi. Hasonlóan viselkedik a tőkéhez. Ezért nem lehet rá haragudni, csak tudni kell, hogy hova engedjük be. Önök arra akarnak garanciát adni, hogy ezeket a farkasokat beengedik a nyáj közé. Semmilyen garanciát nem tudnak rá adni, hogy nem fogja elkezdeni fogyasztani a bárányokat, ez ugyanis a természetéből következik. És ami még ennél is rosszabb, képviselőtársaim, amire, őszintén megmondom, nem nagyon láttam még példát sem a magyar, sem más parlamentben: tisztességes viszonyok között - ha a hasonlatot folytatom - az úgy szokás, hogy van a pásztor, és neki vannak a kutyái, amelyek arra valók, hogy megvédjék a nyájat a farkastól. De az, kérem, hogy a pásztor és kutyái odahívják a farkasokat, hogy osztozzanak meg azon, amit a nyáj képvisel, enyhén szólva fölháborító és példátlan.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés