DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Azért kértem két percre szót, hogy elmondjam a tisztelt Háznak és a bennünket figyelőknek azt, hogy nem illik egy országgyűlési képviselőnek összekevernie szakértői véleményeket, tanulmányokat konkrét, elfogadott, de ki nem hirdetett törvénnyel. Az a képviselők és a kormánypárti többség felelőssége, hogy milyen törvényt fogad el. Azt gondolom, ezeket a kérdéseket, a szolidaritás és a verseny viszonyát alaposan megvitattuk a tisztelt Házban, tehát olyanokat mondani, hogy de majd ez lesz, az lesz, amaz lesz... Hát lehet víziókkal, jóslatokkal ijesztgetni az embereket, csak éppenséggel nem tisztességes, tisztelt képviselő úr.
A magántőkére miért is van szükség? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert 17 éven keresztül az állam nem tudta kézben tartani a közpénzek felhasználásának ellenőrzését, és mi úgy gondoljuk, hogy kemény, szabályozott feltételek mellett szükséges igénybe venni a magánkezdeményezések menedzselési tapasztalatait, másrészt pedig befektetőket is várunk, hiszen tudják jól, hogy tőkekövetelményt kell teljesíteni ahhoz, hogy a pénztárakban a kisebbségi részvénycsomagot a magánszereplők megszerezhessék. Kérem tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ragaszkodjunk a záróvitában is ahhoz, amiről a törvény szólt. Ezt lehet így is értelmezni, úgy is értelmezni, de szakértői véleményeket meg vágyakat, kívánságokat, illúziókat ne hozzunk ide.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés