DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Az ajánlás 3. és 22. pontjához szeretnék hozzászólni. Minden erőfeszítésüket igénybe vette önöknek az utolsó hetekben, hogy elvégezzék azokat a jogszabály-barkácsolási műveleteiket, amivel a törvény közjogi érvénytelenségét meg tudják szüntetni. Ez azonban nem sikerült. Alapvető hibája továbbra is megvan a törvénynek, ami a legnagyobb hibája, a közjogi érvénytelensége. Nem vették önök figyelembe azt, hogy a nagy ellátórendszerek átalakítását csakis a társadalom egyetértésével lehet megtenni. Elvesztették ebben az emberek bizalmát. Nem vették figyelembe azt sem, hogy a köztársasági elnök úr felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánypártok jelenleg sem tudták kezelni azt a megállapítást, hogy a törvény megalkotásában sem az ellenzéki, sem a kormánypárti képviselők érdemben nem tudtak részt venni, tekintsünk vissza a decemberi törvényalkotásnál a módosító indítványok azonnali tömeges megjelenésére. Azt lehet mondatni, hogy önök az Országgyűlés szerepét, tisztelt képviselőtársaim, kormánypárti képviselőtársaim, formálissá tették, ami egy parlamenti demokráciában elfogadhatatlan.

Ugyanakkor a kormányzó erők továbbra is figyelmen kívül hagyták a jogalkotási törvényt, ugyanis semmifajta érdemi társadalmi egyeztetést ezalatt, az eltelt, elmúlt hetekben sem folytattak. A köztársasági elnök úr által hiányolt hatástanulmányokat nem készítették el tudományosan megalapozott formában. Nem hívták föl a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában ennek a biztosítási rendszernek, a profitérdekelt biztosítási rendszernek a bevezetése az emberek, a betegek számára. Nem készítették el továbbra sem a kapcsolódó alacsonyabb rendű jogszabályokat. A jelenlegi módosításokkal továbbra sem lesz garancia a törvényben arra, hogy még esetleges járulékemelkedés ellenére is az egészségügyi ellátások csökkenése nem fog bekövetkezni. Méghozzá fel szeretném hívni a figyelmüket arra, amire már képviselőtársam is emlékeztetett, hogy csöndben önök megszavazták decemberben az államháztartási törvényt, méghozzá a 86. § (9) bekezdésére, amiben felhatalmazást adtak saját maguknak arra, hogy ha a kassza kifogy, akkor jogosítványuk van arra, hogy a járulék emelésével, illetve az egészségügyi ellátási csomagok szűkítésével biztosítsák a kassza forrását.

Ezen előzmények után, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nevetségesnek lehet azt mondani, hogy önök arról beszélnek nap mint nap, hogy törvény határozza meg az ellátási csomagok tartalmát. Kökény Mihály képviselőtársam javaslatára nevesítésre került, hogy valójában ez egy egybiztosítós rendszer. Szómágiával próbálkozik képviselőtársam, de nagyon jól tudjuk, és azt is, hogy a jogszabályalkotás kapcsán a jogi szövegekben nem a cím számít, hanem a tartalom. Tehát lehet ilyen szómágiával próbálkozni, de ez a biztosítási rendszer, Kökény képviselőtársam, az üzleti biztosítási rendszer, a több-biztosítós rendszer. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van.) Ez arra szolgál, hogy megtévesszük az embereket. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez elképesztő!)

Változtatni kívánnak a díjtételbizottságra vonatkozó szabályokon a 22. pont ajánlásában, és lehetővé válik a javaslat visszaküldése a bizottság részére - ez valóban egy változtatás -, amennyiben azzal a miniszter nem ért egyet, azonban a fenntartóknak és leginkább a települési önkormányzatoknak nem lett lehetősége érdemben befolyásolni az elszámoló árak alakulását. Miért is mondom ezt? A díjtételbizottsággal kapcsolatos aggályok változatlanul fennállnak. Nagyon jól tudjuk, hogy az ellátás biztonságáért alkotmányosan az önkormányzatok, a fenntartók a felelősek. Önök a mai napon sem, a törvényben sem, eddig egy alkalommal sem gondoltak arra, hogy az ellátás biztonságáért felelős önkormányzatok hogyan tudnak ebbe a rendszerbe beleszólni, hogyan tudják az észrevételeiket megtenni. Ezeknek az önkormányzatoknak, a fenntartó önkormányzatoknak az lesz a feladatuk, hogy a lakóhelyen az emberek ellátását a saját kórházukban a megadott forrásokból biztosítsák, és nekik kell a forrást biztosítani. Ezért fontos az önkormányzatok véleménye.

A díjtételekre vonatkozó számítási modelleket nagyon szépen eltakargatták, ezeket nem hozták nyilvánosságra. Szocialista polgármestereknek is majd meglepetés lesz, hogy az otthonukban, lakóhelyükön működő kórházaknak hogyan kell a pluszforrásokat biztosítani a kórházak működésének fenntartására.

A fejkvóták számítására vonatkozó szabályokat sem sikerült biztonságosan és körültekintően a betegek szempontjából megalkotni. Nagyon jól tudjuk, hogy az egész rendszer működését, amit be szeretnének vezetni, a fejkvóták számítási modellje határozza meg. Mindenki tudja már a világon, hogy a fejkvóta-számítási képlet, amit odalöktek a törvénybe önök, csak egy provizórikus képlet. Az a fejkvóta-számítási modell fejlettebb országokban 6-8 hónapos kutatómunka után és ezt követően is folyamatosan alakul és javul. Azért jelentős a fejkvóta, mert ez jelenti a forrást a betegek ellátására.

(16.10)

A kormánypártok a köztársasági elnök által megjelölt szakmai és jogalkotási észrevételek egyikét sem tudták kezelni, és a mai napon elmondhatjuk azt, hogy önök a törvény megfontolásra történő visszaküldésének jogintézményét is kiüresíteni kívánják. Ez történik a mai napon, ezért ennek a törvénynek a megszavazását nem támogathatjuk.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu