DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy demokratikus pártnak a legfontosabb igénye nem lehet más, mint a döntési jog szabadságának a kiteljesítése. Ismerjük azt a mondást, hogy nem értek veled egyet, de mindent elkövetek, hogy véleményt nyilváníthass. Önök az előbb kijelentették, hogy nem értenek velünk egyet, és most arról beszélnek, hogy nem is nyilváníthatunk véleményt. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) És mi a társadalomnak azon részéhez tartozunk, akik ki szeretnék nyilvánítani a véleményüket.

A törvény hosszú utat járt be, magas tudományos teljesítményként minősítették, a kompromisszum diadalának. A folyamat azonban egyértelműen belterjes volt, két párt kötélhúzása. Az Albert házaspár pedig nem a több-biztosítós modellről kért népszavazást - bár az én meggyőződésem az, hogy ez több-biztosítós modell, ami most a biztosításról szól -, hanem arról, hogy magántőkét bevonjanak-e a biztosítási rendszerbe. Ne felejtsék el ezt, és azt, hogy aki azt mondja, hogy egy mocsár lecsapolásánál nem kérdezzük meg a békákat, az nem a demokrácia kiteljesítésén munkálkodik.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu