DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy vita közepében vagyunk, lehet, hogy már a vége felé közeledünk, hiszen ellenzéki oldalról nem nagyon láttunk jelentkezőket.

Az alapvető jogi problémákat Avarkeszi Dezső képviselőtársam, az alkotmányügyi bizottság elnöke már kifejtette, azonban célszerűnek látszik egy részletesebb politikai, illetőleg jogi érvelés, részben azon a gondolatmeneten haladva, amelyet Navracsics frakcióvezető úr fejtett ki, részben pedig - mint előbb már említettem - azon a nyomvonalon haladva előre, amelyet Avarkeszi Dezső képviselőtársam fejtett ki.

Egyetértek Navracsics képviselőtársammal, frakcióvezető úrral abban, hogy ez a kérdéskör, amelyet most tárgyaltunk, és amelynek népszavazásra bocsátását a Fidesz- és a KDNP-frakció szükségesnek tartja, alapvető jelentőségű. Nem értek azonban egyet Navracsics frakcióvezető úrral abban, hogy ez lenne a rendszerváltás időszakától számítva a jelenlegi időpontig a legeslegfontosabb ilyen törvény, hiszen óriási jelentősége volt a privatizációs törvényeknek 1993-ban, nagyon nagy jelentőségű volt '91-ben az első kárpótlási törvény, ugyancsak 1991-ben a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény is. Egyetlenegy esetben sem merült fel az, hogy népszavazást kellene tartani, pedig erre minden lehetőség akkor is adott volt a ma már említett 1989. évi XVII. törvény 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján. Hiszen az akkori Fidesz is egyértelműen elvetette a kárpótlást, mások kárpótlás helyett reprivatizációt igényeltek. Lehetett volna tehát népszavazást tartani arról, hogy kárpótlás legyen-e, reprivatizáció legyen-e, vagy pedig egyiket se valósítsuk meg. Mégsem merült fel ilyen kérdés, döntően azért, mert az akkori kormányt - az óriási viták ellenére is - az ellenzék nem kívánta ilyen helyzetbe hozni.

Valóban igaz az, hogy a mostani reformtörvény - akár hosszú időre is - megszabhatja az ország egészségügyi ellátó intézményrendszerének a működését és felépítését, és az is igaz, hogy mindez befolyásolhatja az ország lakosságának egészségi állapotát. De látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy ilyen kérdésekben a döntés felelőssége elsődlegesen a parlamentet terheli.

Meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok ellenfele - sőt, híve inkább - a népszavazás intézményének. Azonban, mint erre Avarkeszi képviselőtársam rámutatott, a megerősítő népszavazás döntően kormánypárti intézmény. Van olyan ország, ahol ellenzéki jellegű, így például az olasz alkotmány 138. cikkelye értelmében egy alkotmánymódosító törvényt a képviselők, illetőleg a szenátorok egyötöde is népszavazásra bocsáthat. A szlovén alkotmány lehetővé teszi, hogy a képviselők egyharmadának kezdeményezése alapján a népszavazást el kelljen rendelni. Nálunk legkevésbé sem ez a helyzet. Tehát abban az esetben lehetséges megerősítő népszavazást tartani, ha a kormányzati többség ezt fontosnak, szükségesnek tartja.

Salamon képviselőtársam utalt arra, hogy egy ilyen utólagos népszavazás egy már elfogadott törvényről abrogatív, tehát megsemmisítő jellegű. Nem így szól a magyar szabályozás. Az alkotmány 26. § (6) bekezdése értelmében megerősítésről és nem eltörlésről van szó. Az olasz alkotmány "eltörlés" szót említ, tehát ott egyértelmű a cél az, hogy lehetőség nyíljon arra, hogy 500 ezer választópolgár aláírása alapján, illetőleg öt régió tanácsának döntése nyomán népszavazást írjanak ki annak érdekében, hogy egy elfogadott törvényt utóbb eltöröljenek.

Miért ilyen a magyar szabályozás? Azért, mert - az európai uniós tagállamok túlnyomó többségével ellentétben - állampolgári kezdeményezés alapján lehetőség nyílik népszavazás tartására. Azokban az országokban, ahol az ellenzék ilyen jogosítvánnyal rendelkezik, nincs lehetőség állampolgári kezdeményezés nyomán népszavazást tartani, hanem a népszavazás elrendelése vagy a köztársasági elnök, vagy a parlament hatáskörébe tartozik. Ha ezeket az alkotmányjogi megfontolásokat figyelembe vesszük, akkor teljes egyértelműséggel láthatjuk, hogy miért foglalja el a kormány, illetőleg a parlamenti kormányzati többség azt az álláspontot, amit elfoglal. Megítélésem szerint ebben semmiféle felsőbbrendűség, nagyképűség nincs. Abban az esetben, ha úgy ítélné meg a parlamenti többség, illetőleg a kormány, hogy egy olyan óriási horderejű lépésről van szó - mint például a kárpótlás, mint például a privatizáció a '90-es évek első felében -, hogy elengedhetetlen a népszavazás, akkor ilyen döntés születne.

A mostani reform azonban a nagyon komoly jelentősége ellenére sem jelent a fennálló intézményrendszerrel gyökeres szakítást. Valóban megmarad a társadalombiztosítás rendszere, bár hozzá kell tennem, hogy valóban változik, többpénztárassá válik, olyanformán, ahogy ezt a Fidesz 1998-as kormányprogramja tartalmazta. E változtatás tehát nem jelent gyökeres fordulatot, bár kétségtelenül - mint előbb már említettem - eredményez változást.

(18.30)

Nincs ugyanakkor eszköz nélkül az ellenzék. Hiszen összegyűlt tudomásom szerint 359 ezer aláírás. Ez a 359 ezer aláírás előfeltételez egy sikeres népszavazást, de nem a többpénztáras, hanem a több-biztosítós rendszerről, egy olyan rendszerről, amelyet a Magyar Szocialista Párt korábban sem kívánt és most sem kíván bevezetni. Nyilvánvaló, hogy a 359 ezer aláírásból legalább 270-280 ezer érvényes lesz, tehát teljesen egyértelmű, hogy a népszavazást valamikor le fogjuk bonyolítani. Kérdés persze az, hogy ennek mi lesz a következménye.

Mikola képviselőtársam az előző napirendi pont vitájának kezdetén nagyon pontosan elhatárolta egymástól az egybiztosítós, a több-biztosítós, illetőleg az egybiztosítós és többpénztáras rendszereket. Ha valóban vannak olyan aggodalmak, és kétségtelenül vannak ilyen aggodalmak, nemcsak az ellenzék padsoraiban, hanem az ország egész lakosságában, hogy hosszabb távon egy ilyen egybiztosítós, többpénztáras rendszer több-biztosítóssá alakul át, akkor ez ellen az a népszavazás, amelyet az Albert házaspár igényel, nagyon jó orvosságot jelent. Míg ha ezt a törvényt bocsátanák népszavazásra, akkor az a helyzet állna elő, hogy ezt vagy elfogadják, vagy nem fogadják el, de továbbra sincs semmiféle kötöttség azzal kapcsolatosan, hogy utóbb egy több-biztosítós rendszert be lehetne vezetni. Az Albert házaspár népszavazása nem érinti ugyan ezt a törvényt, de kizárja azt, hogy a következő három évben létrehozzanak Magyarországon egy több-biztosítós rendszert, egyébként ilyen értelemben Mikola képviselőtársam aggályaira is talán megfelelő választ lehet adni.

És most térjünk át az alkotmányjogi problémákra, amelyeket Avarkeszi képviselőtársam érintett, de részletesen nem fejtett ki. Teljesen egyértelmű, hogy a ma hatályos alkotmányban nincs jó helyen ez a megerősítő népszavazás, mert nem a népszavazásról szóló paragrafusban található, hanem abban a 26. §-ban, amely a köztársasági elnök, illetőleg az Országgyűlés kapcsolatát elemzi. Szó van ebben a paragrafusban arról, hogy a köztársasági elnök rendelkezik a visszaküldés jogával, az Alkotmánybírósághoz fordulás jogával, és szó van arról is, hogy a köztársasági elnök nem írhatja alá a törvényt addig, ameddig - ha azt megerősítő népszavazásra tűzték ki - ezt a népszavazást nem bonyolították le, és a nép nem erősítette meg a törvényt.

De ha megnézzük az alkotmány 26. §-ának (3) bekezdését, akkor teljes egyértelműséggel láthatjuk azt, hogy ha a visszaküldött törvényt elfogadja az Országgyűlés, akkor azt a házelnöknek meg kell küldeni a köztársasági elnök számára, és a köztársasági elnök köteles azt aláírni és öt napon belül kihirdetni. Ez egy olyan strikt szabály, hogy az Alkotmánybíróság 62/2003-as döntése kizárja azt, hogy ilyenkor a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz forduljon, még abban az esetben is, ha a visszaküldött törvényt oly módon módosítja, illetőleg egészíti ki a parlament, hogy az alkotmánysértő rendelkezést tartalmaz. Noha, ehhez az alkotmánybírósági döntéshez 5 különvéleményt is csatoltak, a többség, 6 alkotmánybíró úgy foglalt állást, hogy még súlyos alkotmányellenesség esetében is kötelező a köztársasági elnöknek kihirdetni a visszaküldött és ismételten elfogadott törvényt. Ez a helyzet jelenleg is.

Ennek következtében nincs is jelen pillanatban alkotmányos lehetőségünk arra, hogy ezt a törvényt népszavazásra bocsássuk. Hozzá kell tennem, hogy a 26. § egyébként még számos alkotmányjogi problémát hordoz. Ilyen például az, hogy mi a helyzet akkor, ha a népszavazás megerősít egy törvényt, de a köztársasági elnöknek vannak észrevételei. Visszaküldheti-e vagy nem küldheti vissza az észrevételei közlésével? Megerősítette a törvényt a nép, fordulhat-e a köztársasági elnök ezt követően az Alkotmánybírósághoz? Mindezeket a problémákat tisztáznunk kell. Alkotmánybírósági döntések nyomán az egész népszavazási joganyag teljes felülvizsgálata elkerülhetetlennek látszik. Meg kell vizsgálnunk azt, hogy hány aláírás szükséges, ez lehet, hogy nem 200 ezer, hanem 300 ezer; legyenek vagy nem legyenek-e tiltott tárgyak; hogyan állapítsuk meg ismételten az érvényességi, illetőleg az eredményességi küszöböt. Közismert, hogy jelenleg nincs érvényességi küszöb. Szükséges az is, hogy ezeknek a jogintézményeknek az egymáshoz való viszonyát rendezzük.

Lenne tehát rendkívül sok feladatunk, és elméletileg azt sem zárom ki, hogy az idén még egy népszavazásra sor kerül, amely - mint korábban már említettem - megerősít minket abban, hogy nem kívánunk több-biztosítós rendszert.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu