GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozati javaslat indoklásában szó van arról, hogy az alapbiztosítás versengő magánbiztosítássá történő átalakítása elviselhetetlenül nagy kockázatot jelent a magyar társadalom számára, mert szociális kettészakadáshoz vezethet. Említi az indoklás, hogy veszélybe kerül a nemzeti kockázatközösség és a társadalombiztosítás szolidaritási elve, hogy a következmény a korlátozottabb hozzáférés lesz.

Nyilván érdemes lenne ezekről hosszan vitatkozni, de egyrészt ez történt az ezt a vitát megelőző mintegy négy órában, másrészt pedig hiba lenne erről vitatkozni ennek a népszavazási kezdeményezésnek a kapcsán, hiszen ennek a népszavazási kezdeményezésnek semmi köze nincsen az egészségbiztosítási reformról szóló törvényhez. A mi meglátásunk szerint amikor igennel vagy nemmel szavazunk erre a határozati javaslatra, akkor egyben azzal kapcsolatban is állást foglalunk, hogy mit gondolunk Magyarország kormányozhatóságáról, mit gondolunk a magyar parlamentáris demokráciának arról az alkotmányos stabilitásáról, amely kiemeli Magyarországot ebben a régióban, és amely egy nagyon-nagyon fontos jellemzője volt hazánk demokráciájának, hiszen ahogy Avarkeszi képviselő úr is az imént elmondta, ez valóban egy létező jogintézmény, a törvényt megerősítő népszavazás jogintézménye, amelyet egy rövid időszakban a törvény megszavazása és kihirdetése közötti időszakban lehet kezdeményezni. Azonban az a tény, miszerint ehhez a mindenkori parlament mindenkori többségének akarata kell, egyértelműen jelzi, hogy a jogalkotó szándéka szerint egy kormánypárti műfajról van szó, amely arra az esetre vonatkozik, amikor a kormány, a parlamenti többség, a kormánytöbbség szeretne megerősítő népszavazást - képviselőtársaim, ez a neve - egy már elfogadott törvényjavaslatról.

Ezt az intézményt nem azért találta ki a magyar jogalkotó, a magyar jogalkotás, hogy a mindenkori kormány mindenkori ellenzéke a mindenkori kormány mindenkori népszerűtlen intézkedéseivel szemben valamilyen revolverezési lehetőséget találjon - mondom még egyszer, a mindenkori ellenzék. Azt hiszem, abban nyilvánvalóan egyetértünk valamennyien, hogy a rendszerváltás óta nem volt ebben az országban olyan kormány, amelynek ne kellett volna adott esetben népszerűtlen intézkedéseket hoznia, vagy amely ne hozott volna olyan döntést, amely ugyan nem kényszer volt, de az ő ideológiai, politikai meggyőződése szerint szükséges volt, és nagy vitát váltott ki a társadalomban, és sok-sok ellenzője volt.

Tudok mondani néhány ilyet az 1998 és 2002 közötti időszakból. Biztosan sokan helyeseltek volna, ha az akkori ellenzék hasonló jellegű eszközökkel próbál meg élni akkor, amikor, mondjuk, az akkori kormány nem fizeti ki a nyugdíjasoknak járó 19 ezer forintot, vagy akkor, amikor az akkori kormány megkurtítja a korábban törvényben szabályozott magán-nyugdíjpénztári befizetéseknek az arányát, sokaknak a hosszú távú személyes biztonságát, személyes érdekét sértve ezzel. Vagy hogy egy még közelebbi példát mondjak, bizonyára sokan egyetértettek volna velünk akkor, ha előálltunk volna hasonló kezdeményezésekkel, mondjuk, a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésének idején. Az már csak a dolog pikantériája, hogy ugyanazok támogattak volna minket akkor ebben jórészt, mint akik most önöket ebben a kezdeményezésben. Szóval, műfaji problémánk vannak ezzel a kérdéssel, és természetesen tartalmi problémánk is van ezzel.

Szeretném még egyszer leszögezni: az a meggyőződésünk, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében jól elhatároltak ezek a jellegű felelősségek és lehetőségek. Mi akármikor, amikor ellenzékben voltunk, a legélesebb kritikát megfogalmazva sem vitattuk el az aktuális kormánytöbbség jogát és létező felhatalmazását a kormányzáshoz, most pedig önök ezzel és természetesen más politikai, jogi eszközökkel nyilvánvalóan ezt teszik.

Érdekes kérdés végiggondolni azt, hogy miért is merült fel éppen ez a műfaj, hiszen senkinek nem kérdéses, azt gondolom, hogy ha egy Fidesz-méretű és szervezettségű párt népszavazást akar kezdeményezni, akkor képes összegyűjteni nagyon sokféle témában az ehhez szükséges 200 ezer aláírást. Ugye, hallottuk a patikaliberalizáció ügyében is azt, hogy lesz népszavazás, aztán most úgy tűnik, hogy nem lesz.

(18.10)

Nehezen tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ebben szerepet játszik az is, hogy finoman szólva is meglehetősen kérdéses lenne egy ilyen népszavazás eredménye. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a mai napon előttünk fekvő kérdésben vajon nem valami hasonlóról van-e szó, tudniillik, hogy a felelősség áthárítása zajlik. Senki nem gondolhatja komolyan az ellenzéki sorokból, hogy egy kormánytöbbség megszavaz egy ilyen népszavazási kezdeményezést. Önök úgy vágtak ebbe bele, úgy nyújtották be ezt a javaslatot, hogy teljesen biztosak lehetnek abban, hogy ennek nem lesz többsége a magyar parlamentben. (Közbekiáltások az ellenzéki padsorokból: Miért? - Közbekiáltások az MSZP soraiból: Egyértelmű.) Ez számomra nem jelent mást, mint azt, hogy a felelősségnek az áthárítása zajlik. Természetesen lehet ebben a történetben hol egy Gaskó István nevű leendő fideszes képviselő, hol pedig egy civil házaspár kezdeményezése mögé bújni, de a lényeg mégiscsak ugyanaz marad.

A helyzet természetesen az, hogy a liberális képviselők nemmel fognak szavazni a törvényt megerősítő népszavazásról, és a helyzethez az is hozzátartozik, hogy a kezdeményezőknek pedig meggyőződésünk szerint el kellene azt végre dönteni, hogy a Kossuth tér melyik részén képzelik el magukat a magyar politikában. Itt bent, a Parlament falai között, parlamenti képviselőként, a parlamenti váltógazdaság logikájából következően hol kormánypárti, hol ellenzéki, de a magyar alkotmányos berendezkedés alapjait mindenképpen és mindig tiszteletben tartó parlamenti képviselőként, vagy esetleg kiköltöznek a térnek egy külsőbb részére, és ott népszavazás-kezdeményezőként, állandósult, folyamatos néptribuni tevékenységet kívánnak folytatni, mondom még egyszer, a Ház falain kívül.

És még egy dologra hadd térjek ki. Navracsics Tibor frakcióvezető úr azt mondta, hogy vannak kérdések, amikben nem tudunk egymással dűlőre jutni. Hát kormányozható-e Magyarország a jövőben, ha a mindenkori ellenzék minden olyan kérdésben, amelyben, úgymond, nem tud dűlőre jutni az éppen aktuális kormánytöbbséggel, ilyen és ehhez hasonló eszközökhöz nyúl? Nyilvánvalóan nem. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Törvényes eszköz.) És arról nem beszéltünk még itt, ebben a vitában, pedig talán érdemes megemlíteni, hogy miért is nem tudunk egymással dűlőre jutni. Nyilván nem fogunk egymással dűlőre jutni, ha a parlament egyik felének stratégiája, tárgyalási stratégiája gyakorlatilag minden egyes kérdésben az, hogy a kompromisszum ott van, ahol az én álláspontom, és ha ezt a másik nem fogadja el, akkor nem tudunk egymással dűlőre jutni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu