HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Sajnálatos módon pontos költségvetési adatokat nem tudok önnek mondani. Az így igaz, hogy átütemezésre került az utolsó részlet kifizetése, az én ismereteim szerint semmivel nem fizettünk többet, mint ami az eredeti szerződésben ez kikötött volt. Egyébként teljes egészében így most már a magyar állam tulajdona, és a jelzálogjogot is törölni tudjuk rajta.

Semmi akadálya nincs annak, ígérem önnek, hogy napokon belül pontosan eljuttatom önnek, hogy pontosan mikor, milyen részletben és hogy törlesztettük az ÁK I. ingatlanát. Az ÁK II. vonatkozásában így igaz, hogy gondoskodnunk kell az EU-elnökség idején kiküldendő közel 85 kollégáról, és ahogy ön mondta, így is túlzsúfolt a jelenlegi épület.

(21.00)

Emellett Brüsszelben három állandó képviseletünk van, az ott lakóknak a lakásigénye rendkívül nagy megterhelést jelent a költségvetésre, plusz az uniós tagságból fakadó kiutazásaink, hiszen a tavalyi évben közel 7 ezer volt valamennyi tárcát érintően.

Nem született még végleges döntés, pontosabban: a Külügyminisztériumnak volt egy terve ingatlanvételre és új beruházásra, nem messze a jelenlegi külképviselettől, körülbelül 15 perces sétára. Ez költségvetésből jött volna létre és rendkívül jó feltételekkel, 6-7 éves bekerülési idő visszaforgatásával, és az elnökséget követően is fel tudtuk volna használni a kint lakók egy része lakásigényeinek a kielégítésére. Ez lekerült a napirendről, jelen pillanatban bérletben fogunk tudni gondolkodni. Közel két évre kell bérelnünk, ami majd 5 millió euróba fog kerülni előzetes számítások szerint. Ebben még nincs benne, hogy a mi igényeinknek kell kialakítani.

Itt abbahagynám, elnök úr, és akkor a viszontválaszban folytatnám.

Forrás: parlament.hu