IVÁNCSIK IMRE, tárca nélküli miniszter államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen az azonnali kérdést. Ismeretem van arról, hogy a bizottság iratokat kért be, és hogy tájékozódott fontos és bizalmas információk után az említett ügyben. Az én ismereteim szerint a főigazgató úr biztosította az információhoz való hozzájutást, és a tőle elvárható legnagyobb gondossággal járt el. Úgy tudom, hogy minden olyan iratba betekintést biztosított, amelyet a bizottság kért, és voltak olyan iratok, amelyeket a helyszínen, ahogy a képviselő úr is említette, lehetett megtekinteni.
Mivel azonban azonnali kérdésről van szó, és így nem volt módom körültekintően fölkészülni mindarra, ami a hozzászólásban elhangzott, azt tudom válaszolni a képviselő úr megnyugtatására, hogy tételesen tájékozódni fogok arról, hogy a bizottság milyen igénnyel lépett föl, milyen iratokat kért be, arra milyen választ kapott, milyen lehetősége volt az iratok megtekintésére. Az imént említett munkatárs meghallgatásával kapcsolatos ügynek is utána fogok járni, és ezt követően tudom részletesen tájékoztatni a képviselő urat. Még egyszer hangsúlyozom, hogy az eddig rendelkezésemre álló információk szerint a főigazgató úr törvényesen, szabályosan, készségesen és a legnagyobb gondossággal járt el az önök megkeresését követően.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés