TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár úr, köszönöm a válaszát. Azt gondolom, jogos elvárás a társadalom többsége részéről, hogy a gyermekek szegénysége ellen célzott módon nyújtsunk segítséget, mégpedig úgy, hogy valóban a gyermekekhez jutó támogatási formákat részesítsük előnyben. Ilyen az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorult gyermekek esetében, amit - ahogy említettük az előbb is - a bölcsődében, az óvodában, illetve az általános iskola alsó tagozatán már közvetlenül igénybe vehetnek a rászorult gyerekek, tehát az ingyenes étkeztetést.

A jó minőségű intézményi gyermekétkeztetésnél azonban fontosnak tartjuk magunk is, hogy minél több olyan gyermeknek, aki valóban rászorult, valóban szükségét érzi annak, hogy ingyenesen jusson az élelemhez, ilyen formában nyújtsunk támogatást, és valóban nem feltétlenül és elsősorban a pénzbeni támogatások arányát kell növelni, hanem a természetbeni juttatások mértékét és arányát kell növelni.

Éppen ezért az államtitkár úr válaszát elfogadom és köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu