TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A statisztikák szerint az elmúlt tíz évben 3500 körül ingadozott a 14 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma. Ám annak, hogy mégis a gyerekbűnözés növekedését érezzük, nyilvánvalóan okai vannak. Már a gyereklétszám csökkenése is jelezhet relatív emelkedést, meg az is, hogy a személy elleni erőszakkal járó garázda esetek súlyossága is nőtt, és a média is azt az érzetet erősíti, hogy mind több bűnt követnek el a gyermekek.

Az okok között sajnos szerepet játszik a szegénység, a mélyszegénység, a családok szerepének csökkenése a nevelésben, az iskola sem tud velük törődni, és újabb kudarchoz juttatja a gyermekeket, de az is, hogy a televízió előtt azt látják, hogy számos problémára az erőszakos megoldás a válasz. Sokan úgy látják, ha a nevelés egyik alapja, hogy a tett ne maradjon következmény nélkül, akkor a gyerekkorú elkövetőt is szembesíteni kell cselekedete következményeivel, felelősségre kell vonni, még többen azonban azt is látják, hogy a megoldás nem lehet a magas kerítés mögé zárás.

Gondol-e a minisztérium a humánusabb és minden bizonnyal eredményesebb megelőzés szerepének előtérbe állítására? Egyáltalán megelőzhető-e a bűnözéshez vezető gyermekkori agresszió?

Tisztelettel várom válaszát. Elnök úr, köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu