CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, a téli szünet nem volt elég ahhoz, hogy ne térjünk vissza a régi kerékvágásba. A tévénézők, rádióhallgatók bizonyára megint elgondolkodnak azon, hogy ha ennyire egyetértenek a patkó különböző oldalán ülő képviselők, akkor mi a fenéről vitatkoznak több mint két és fél órán keresztül, hiszen minden létező érdemi hozzászólás egyetértés volt. Egyébiránt meg még két és fél órát elvitatkozgattunk valóban öt paragrafusról, ami meglehetősen technikai. Bizony, ezt a csodát továbbra is tudjuk nyújtani a választópolgároknak. Ismét sikerül abba a helyzetbe keverednem, hogy a viccbéli nyuszi kell hogy eszembe jusson, amikor az a baj, ha van rajta sapka, és az is baj, ha nincs rajta sapka. Ha a kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelyet mind a Nemzeti Bankkal, mind szakmai szervezetekkel alaposan előkészít, végigtárgyal, akkor azért kap az arcára, ha kapkodva benyújtja, mondjuk, október végén mindenféle egyeztetések nélkül, akkor pedig azért kap az arcára itt a vitában.

Döntsék el az ellenzéki képviselőtársaim, hogy az a jobb, ha előkészíti a kormány a törvényjavaslatokat, vagy az a jó, ha nem készíti elő. Azt gondolom, az a helyesebb, ha alapos egyeztetés után nyújtja be a kormány. Ez esetben is ez történt. Látszólag technikai, matematikai képletről, kerekítési szabályról van szó, ugyanakkor itt a vitában is éppen Pettkó képviselő úr és mások felszólalásai igazolták, hogy egy halom kérdésre választ kellett adni a törvény előkészítésekor: számviteli, áfakövetkezményeket végiggondolva, azt az egyszerű kérdést megválaszolva, hogy előbb kerekítünk, aztán összeadunk, vagy előbb összeadunk, aztán kerekítünk, hogy egy járandóságból a levonást előbb kerekítjük és utána történik meg a levonás, vagy pedig előbb levonunk, és utána kerekítünk, és nem sorolom végig az összes olyan kérdést, problémát, amit látszólag egy egyszerű törvény mögött, de meg kellett válaszolni. Bizony, ezekre a kérdésekre ad választ a két törvényjavaslat, márpedig az is furcsa lehet, hogy miért két törvényben fogalmazzuk meg azt, ami egyébként nagyon szorosan összetartozik. Pont az előkészítés alapján kellett arra jutnunk, hogy más a kifizetésre vonatkozó szabályozás, és más a járandóságok megállapítására vonatkozó szabályozás, és ezek eltérnek egymástól.

Egyszóval tehát azt tudom mondani a kritikákra, felvetésekre magyarázatul, hogy azért tellett ennyi időbe, mert ezeket a kérdéseket végig kellett egyeztetni az érintettekkel, a szakmai szervezetekkel, még a pénztárgép-átállítás ügyében a kereskedelmi szövetséggel, és sok mindenkivel kellett ebben a kérdésben konzultálni. Ez az oka, hogy ez most került az Országgyűlés elé, a januári szünet végén. Megnyugtatásul persze szeretném mondani a képviselőtársaimnak, főként az ellenzéki képviselőknek, akik most mintegy hőstettként mondják, hogy ha természetesen a Házszabálytól való eltéréshez nem járultak volna hozzá, akkor itt valami blamázs lett volna, megnyugtatásul szeretném mondani, hogy házszabályszerűen is február végéig ez a törvényjavaslat végig tudott volna menni, persze akkor lett volna egy nehézség, hogy semmiféle módosító indítványt nem fogadott volna be a kormánytöbbség, se ellenzékit, se kormányoldalit, és akkor februárban ez a törvény megszületik.

De annak érdekében, hogy az ellenzéki javaslatokat is befogadhassuk, konszenzus alakult ki a házbizottságban, hogy térjünk el a Házszabálytól. Ezt szemére vetni a kormányoldalnak, azt gondolom, nem illendő, főleg ha a házbizottságban jön létre egy ilyen megegyezés. Utána ebből úgy kibújni, hogy egyébként itt majd kegyet gyakorlunk vagy kegyet gyakoroltunk, azt gondolom, hogy ez finoman szólva is illetlenség.

Pettkó András képviselő urat szeretném megnyugtatni a felhatalmazottságomat illetően. A 4/2007. számú miniszterelnöki rendelet, amely egyébként szabályozza a helyettesítési rendet, azt is lehetővé teszi, hogy az általános helyettesítési rendtől konkrét ügyben eltérjen a kormány. Azért tért el, mert a két törvényből az egyik kifejezetten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kompetenciájába tartozó kérdéseket szabályoz döntő többségében. Konkrétan az adott két törvényre vonatkozóan konkrét kormányfelhatalmazással terjesztettem elő a javaslatot és veszek részt a vitában, mint ahogy egyébként a két törvény előkészítésében is kötelességszerűen részt vettem.

Természetesen abban a kérdésben sem térünk el a régi parlamenti hagyományoktól, szerintem rossz hagyományoktól, hogy vannak ellenzéki képviselők, például Varga Mihály képviselő úr, akiről szintén a viccbeli Móricka jut eszembe, hogy neki mindenről ugyanaz jut eszébe, teljesen mindegy, hogy itt most a banántermesztésről szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, az 1 és 2 forintosokról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, az asztalosiparról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, neki garantáltan az fog eszébe jutni, hogy a kormánynak nem jó a gazdaságpolitikája, hogy a kormány tehetségtelen és hasonlók. Hát, azt gondolom, lelke rajta, hogy egy ilyen ügyben is ekkora filozofikus magasságig és ilyen távolságokig megy el a tárgytól. Nyilván a nézők, a hallgatók ezt tudják minősíteni.

Itt most két konkrét törvényjavaslatról beszéltünk és beszélünk. Nem hiszem, hogy ebből olyan típusú következtetéseket kellene levonni, mint amit a képviselő úr levon, főleg azért, mert a hozzászólásában úgy tűnt, mintha az inflációt csak az elmúlt 5-6 esztendőben ismerné ez az ország, és valamilyen rejtélyes oknál fogva '98 és 2002 között egy olyan időszakot éltünk volna meg, amikor nem is volt infláció, hiszen a Fidesz volt kormányon - akkor biztos nem is volt infláció.

(11.20)

És talán előtte is volt olyan időszak, amikor mintha nem is lett volna infláció, csak akkor azt Antall-kormánynak hívták '90-94 között. Szerintem az embereknek ezek szerint jobb a memóriája, mint az öné, mert pontosan tudják, hogy Magyarországon 1990 óta hogy alakultak az inflációs folyamatok. Ha egy kicsit valaki utánanéz a parlamenti vitáknak, akkor azt fogja látni, mint ahogy azt ön is tudja, meg én is tudom, meg mindenki, aki itt ül a patkóban, hogy egyetlen kormány kapott igazán komoly kritikát minden egyes költségvetés vitájánál a tekintetben, hogy alultervezte az inflációt, és hogy azzal a bizonyos inflációs adóval kalkulál; az éppen az 1998-2002 között regnáló kormány. Olyannyira, hogy a végén már kétéves költségvetést nyújtott be csak azért, hogy a koalíciót egyben tudja tartani, és azért, hogy azt a bizonyos inflációs adót következetesen tudja alkalmazni. Azt gondolom, hogy ebben a képviselő úrnak némi visszafogottságra lenne oka, némi önkritikára lenne oka, és nem ennyire harsány kritikára, mint amit itt előadott.

Ami a családtámogatásokat illeti, Mádi László és Varga Mihály képviselő úr is hozzászólásában megemlékezett erről. Én akkor szeretnék a tényekhez visszatérni. 1998-2002 között a családi pótlék egyetlen fillérrel sem emelkedett. Ezt minden családos ember tudja, aki családi pótlékra volt jogosult. Megnézte a '98-as átutalásokat meg a 2002-est, hajszálra, forintra-fillérre ugyanazt a családi pótlékot kapta. Mintha nem lett volna infláció, pedig volt. El tetszettek értékteleníteni a családi pótlékot négy év alatt, majd' a felére. Helyette alkalmaztak egy adókedvezmény típusú családtámogatást, amit persze csak az vehetett igénybe, akinek volt jövedelme, és volt akkora jövedelme, amiből ez a kedvezmény leírhatóvá vált. Magyarul: a gazdagoknak volt családtámogatása (Mádi László: Jaj, jaj!), a szegényeknek meg nem volt családtámogatása. Így nézett ki az önök családtámogatási politikája.

Mádi képviselő úrnak meg a tényszerűség kedvéért azért muszáj elmondanom, hogy nem szűnt meg az adókedvezmény, mert a háromgyerekeseknél még mindig létezik ez a lehetőség, ez a megoldás, úgyhogy tényszerűen nem felel meg az állítása a valóságnak, kérem, hogy nézzen utána, ha esetleg véletlenül elkerülte volna a figyelmét.

Ami a konkrét törvényjavaslatot illeti, visszatérve a vita mindenféle ága-bogából ide, arra vonatkozóan, hogy vajon most kellett-e ezt a két törvényjavaslatot benyújtani, és hogy vajon minek a következménye ennek a két törvényjavaslatnak a benyújtása ide a Ház elé, azt szeretném Varga Mihálynak és másoknak is mondani, hogy az emberek évek óta eldöntötték már, hogy kivonják az 1 és 2 forintos érméket. Tehát az a hamis összefüggés, amit itt a hozzászólásaikban felállítanak, hogy a kormány elmúlt 5-6 éves gazdaságpolitikájának következménye az 1 és 2 forintos érmék bevonása, ez egyszerűen nem felel meg a napi gyakorlatnak, a valóságnak. Az emberek évekkel ezelőtt kivonták már az 1 és 2 forintost, itt lényegében egy jogi legitimálásról van szó.

Ami a törvényjavaslat további részeit illeti, mármint a típusfüggőség kérdését, Bernáth Ildikó képviselő asszonynak ajánlanám, hogy mielőtt ebben az ügyben megszólal, szíveskedjék tájékozódni. És ne tekintse ezt szemrehányásnak, egyszerűen csak segítenék önnek akkor így utólag a vita végén tájékozódni abban, hogy hogyan is zajlott ez az egész korkedvezményes nyugdíjügy a típusfüggőséggel összefüggésben.

Ha a képviselő asszony nem tudná, akkor 1992-ben jött létre ez a típusfüggőség-szabályozás, szakszervezeti javaslatra. 1998-2002 között működött egy kormány, aminek négy évig volt lehetősége ezt megváltoztatni, és nem tette meg. Nem tette meg, mert úgy gondolta, hogy nem teszi meg. Akkor ön például nem szólalt meg négy évig a parlamentben ezért oly lelkesen, mint most, hogy meg kéne szüntetni ezt a típusfüggőséget. Lelke rajta, hogy miért nem tette, és most mitől ébredt fel öt vagy hat évvel később, hogy mégiscsak meg kell szólalni ebben az ügyben. (Bernáth Ildikó közbeszól.)

Szememre hányta, hogy miért nem az év végi nyugdíjtörvény módosításánál szerepelt ez a javaslat. Nagyon egyszerű az oka, képviselő asszony. Én tárgyaltam a szakszervezetekkel a nyugdíjtörvény zárószavazása előtt is még, és akkor nem jött létre megállapodás a kormány és a Közúti Közlekedési Szakszervezet között ebben a kérdésben. Pedig felajánlottam a megállapodás lehetőségét, pedig ennél jobb feltételekkel lett volna lehetőség a megállapodásra, akkor a szakszervezet azonban úgy döntött, hogy nem írja alá a megállapodást. Ezért a tavalyi nyugdíjtörvényben nem tudtuk ennek a megállapodásnak megfelelően ezt a módosítást szerepeltetni. Meg lehet ezt fogalmazni kritikaként, de akkor én meg azt tudom mondani önnek, hogy ezek szerint önt meg nem érdekli a szakszervezetek véleménye; engem érdekelt és érdekel mind a mai napig. (Bernáth Ildikó: Hat év kellett ehhez!)

Tekintettel arra, hogy a megállapodás az utolsó ülésnap után jött létre, ezért ennél előbb, mint ezt a törvényjavaslatot, már nem is tudtuk volna beterjeszteni, egyébiránt a megállapodásban január 25-i határnappal vállaltuk a törvényjavaslat benyújtását. Ennél korábban nem lehetett, mint ezzel a törvényjavaslattal.

Ön beszélt mindenféle korhatáremelésről, mint tavalyi nyugdíjdöntésről. Valószínűleg valami időutazásban vesz részt, mert tavaly korhatáremelésről nem döntött az Országgyűlés nyugdíjügyekben.

Ami Kiss Ferenc képviselő úr hozzászólását illeti, itt szeretnék egy pontosítást még egyszer megismételni. Nem az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született a megállapodás, bár hozzáteszem, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatosan számos konzultáció zajlott, és azon belül is a típusfüggőség kérdését minden szakszervezeti szövetség előresorolandó kérdésnek tartotta, de az Országos Érdekegyeztető Tanács nem érzett arra kompetenciát, hogy ebben a konkrét kérdésben megállapodásra jusson. Viszont megnyugvással vette tudomásul, hogy az ebben kompetens szakszervezeti szövetségek, mint az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Közúti Közlekedési Szakszervezet, megállapodtak a kormánnyal, és ennek eredményeként került az Országgyűlés elé ez a törvénymódosítási javaslat. Úgyhogy nem szeretném, hogy itt a vita végén valamifajta kompetenciazavarok keletkezzenek, ezért gondoltam ezt a pontosítást elmondani.

Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, megköszönvén a támogató megnyilvánulásokat, nyilván ez talán azt is előlegezheti, hogy konszenzussal született törvény az 1 és 2 forintosok bevonásával az Országgyűlésben. Az általam ismert módosító indítványok alapvetően nem térnek el a törvényjavaslatok szándékától, törekvésétől, ezért azt tudom mondani, hogy a kormány nyitottan fogadja, fogadta ezeket a módosító indítványokat. Bízom benne, hogy a jövő heti szavazáskor is az alaphang az egyetértő lehet, és arról le tudjuk hántani a felesleges vitáinkat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu