DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A hosszú cím, amit elnök úr és miniszter úr itt már elmondott, azért egyetlen szóban is összesűríthető: lakásmaffia. Ha drámai szeretnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy újkori történelmünk testén ez egy még be nem gyógyult fekély, és mindannyiunknak iszonyú nagy felelőssége van abban, hogy mihamarabb eredményt érjünk el ezen a területen.
Már az egy jó hír volt, hogy az albizottság, ami akkor közösen működött a Ház mindkét oldala részvételével, eredménnyel zárult. Ennek az eredménye már az a lista volt, ami kormányzati tevékenységekben mutatkozott meg, és nagy öröm számunkra, hogy a kormányzati tevékenységek eredményei itt kézzelfogható jogszabályi változások kapcsán elénk kerülhettek.
Bizottságunk arról tanácskozott még, hogy ezzel nem fejeződött be ez a tevékenység, nem nyugodhatunk meg, és nem dőlhetünk hátra. Minden egyes előttünk lévő jogi szabályozásnak kérdése és aspektusa kell legyen, hogy hogyan s miképp tudjuk nemcsak orvosolni ezt az óriási nagy bajt, hanem akár meg is előzni. És itt van a szociális területnek egy hihetetlen nagy felelőssége, amit mi érzünk, és máris mondhatom önöknek, hogy amikor az új szociális törvényről fogunk itt tárgyalni majd a Ház falai között, akkor ezeket a szempontokat is figyelembe vesszük.
Két anyag került a bizottság elé ebben a témában: maga a jelentés, illetve az erről szóló határozati javaslat. A bizottságunk mindkettőt 16 igen és 2 tartózkodás mellett tisztelettel ajánlja az Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés