MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Le kell szögeznem, hogy tényleg egy rendkívül fontos témát tárgyal az Országgyűlés, és itt kell köszönetet mondani a korábbi ciklus illetékes bizottságának azért, hogy kiemelten foglalkozott ezzel a témával, és ezáltal a kormányzat figyelmét is megfelelő hangsúllyal felhívta ennek a problémának a kezelésére.
Látnunk kell még, hogy igazából a szándék ellenére sem megnyugtató ma még a helyzet. Tehát visszaszorult valamelyest ez a nemkívánatos tevékenység, de még sok a tennivaló ezen a téren, a megközelítés pedig komplex kell hogy legyen, hiszen az információszolgáltatástól kezdve a megfelelő jogi háttéren túl még sok minden más feltétel kell ahhoz, hogy ez a jelenség megszűnjön.
Nehezményezzük, hogy lényegében az a beszámoló, amelyet ma a parlament tárgyal, egy évvel ezelőtti állapotot tükröz, hiszen 2007 márciusában született ez az anyag, amit most 2008 februárjában tárgyal a tisztelt Ház, és az azóta eltelt időszak vonatkozásában ez a tájékoztatás nem ad semmilyen támpontot.
Látni kell azt is, hogy általában a jogosítványok mellett megfelelő anyagi erőforrások is kellenek ahhoz, hogy az intézmények jól tudjanak működni. Tehát a földhivatal ingatlan-nyilvántartásában tett előrelépések mellett, a különböző növekvő lakossági terhek mellett nem történt meg a kormányzat részéről ennek a területnek a megfelelő támogatása, sőt itt visszalépés történt. Így összességében ezek a hivatalok az igyekezet ellenére azért nem tudják tökéletesen ellátni a feladatukat, hiszen erőforrásaik, anyagi támogatottságuk nem megfelelő, és ezen bizony javítani kellene. Meg kell állapítsuk, hogy a 2008-as költségvetési törvény sem ad megnyugtató hátteret ezekhez a funkciókhoz.
Tehát azt kell mondanunk, hogy bár sikerült az előrelépés, de messze nem olyan ütemben és messze nem olyan mértékben, ahogy ez megnyugtató lenne, és sürgetjük azt, hogy az aktuális helyzet ismeretében tudjunk megfelelő döntéseket és előrelépéseket tenni, hiszen egyébként a szükséges lépések sem csupán egy minisztériumhoz, hanem annál sokkal komplexebb módon, több tárcához csatlakoznak, és bizony jó néhány intézkedés ma még nem született meg.
Tehát szeretnénk, ha a bizottság hiányában is megfelelő nyomás történne a kormányra nézve, ezért a kétségtelenül pozitív jelek mellett látunk problémás jelenségeket, s ezért így nem tudjuk a beszámolót egy év késéssel elfogadni, valószínűleg tartózkodni fogunk a parlament végső döntése során.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés